28 év után bukkant elő a víz alól az „argentin Atlantisz”

Az egykor virágzó argentin üdülőváros, Villa Epecuen ma már inkább kísértetváros. 1985-ben öntötte el a közeli Epecuen tó.

03
Az egykor élettől nyüzsgő kisváros romjai ma már szomorú látványt nyújtanak.

1985.

november 10-én óriási mennyiségű csapadék esett, a víz áttörte a közeli gátat, elárasztotta a települést, amely szinte órák alatt tűnt el. Ezerötszáz lakosának alig volt ideje összeszedni legszükségesebb holmiját. 1993-ban már 10 méteres vízben állt, ami csak 2009-ben kezdett el visszahúzódni az időjárás változás miatt.

[video width="600" ][/video]

A romok közt látszódnak az elhagyott házak maradványai, néhol a bútorok és a magukra hagyott autók is. Az 1960-as években november és március között 25 000 turista látogatott ide egy kis pihenésre. A város a 70-es években virágzott, ekkor 5 000-en lakták és közel 300 vállalkozás működött.

Galéria
01
02
03
04
05
06
07


Az apadás hírére a város korábbi lakói vissza-visszajárnak és felkeresik régi otthonukat. "Sok kutyám és macskám volt, de a nagy árvíz előtt néhány nappal mind eltűntek, biztos megérezték a vészt." – emlékezett vissza a szörnyű napokra Norma Berg, Villa Epecuen egyik volt lakosa.

Forrás: The Atlantic

Hozzászólások

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

A Vice tette közzé a sokkoló listát.

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

http://ujhazak.com