3 évig a otthon, a szemét alatt őrizte lelkész férje mumifikálódott holttestét

Egy Anglesey-ben élő lelkész özvegye 3 évig otthon őrizte férje mumifikálódott holttestét. A rendőrök borzalmas körülményeket találtak a házban. Basil Bevan teteme teljesen felismerhetetlen volt.


A halottkém szerint természetes halállal halt meg az egykor köztiszteletben álló idős ember.

– írja a Mirror. Senki sem tudta, hogy az özvegy, Pauline már évek óta rejtegeti férje testét az egyre inkább felhalmozódó szemét alatt. A rendőröknek a szomszédok szóltak, akik valamiért gyanakodni kezdtek az idős nőre.

scene1-6507273

Az asszony a rendőröket sem akarta beengedni az otthonába. Végül erőszakkal tudtak csak bemenni a házba. De a látvány sokkoló és elborzasztó volt még nekik is .

scene4-6507279

Pauline a lelkész halála után is ott maradt a közös házban, de mindent elborított a felhalmozott szemét. A nyugdíjas pap teste a hálószobában volt, de annyi szemét került rá, hogy csak az arca és a felsőteste egy része látszódott ki.

scene3-6507277

A halottkém szerint "a maradványok nem voltak alkalmasak a vizuális azonosításra".
Pauline a rendőröknek azt mondta, hogy a férje hosszú szenvedést követően egy szívroham miatt halt meg. Mindezt a halottkém is megerősítette, így nem indult eljárás az özvegy ellen.

(webbulvár)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com