5 éve nem fürdött a férfi, akihez vegyvédelmi ruhában mentek be a tűzoltók

Csak különleges öltözékben tudták elviselni a szagot a lánglovagok, akik a 160 kilós férfi segítségére érkeztek.fireGázálarcot és vegyvédelmi ruhát kellett húzniuk a tűzoltóknak Nürtingenben, amikor egy légzési nehézségekkel küszködő férfi lakásához vonultak ki. Az illető, amikor érezte, hogy baj van, akkor a mennyezeten keresztül kopogott fel a szomszédjának, aki felismerte a nemzetközi S.O.S vészjelzést, ezért azonnal hívta a mentőket.

A mentőkkel azonban a tűzoltók is megérkeztek a bérházhoz, ahol a lakók attól féltek, hogy vegyi támadás történt a 65 éves férfi lakásában, ugyanis erre következtettek a furcsa öltözékből.

Az emberek félelme azonban alaptalan volt, mert a tűzoltóknak azért volt szüksége a vegyvédelmi ruhára, mert a 160 kilós férfi olyan mocsokban élt, aminek a szagát másképp nem lehetett elviselni, ráadásul ő maga sem fürdött már 5 éve, és ruhát sem váltott.

Az egyik tűzoltó elmondta, hogy be kellett törniük az ajtót, mert a szemét úgy felhalmozódott mögötte, hogy már nem lehetett kinyitni. A tűzoltók térdig gázoltak a szemétben és kikerülték a dobozokban rothadó pizzákat, a régi ételeket, konzerveket, és férgeket.

A férfit végül csak az erkélyen keresztül, egy daru segítségével tudták lehozni, hogy betegyék az utcán várakozó mentőautóba. Az akció után, a mentésben résztvevő csapatoknak fertőtleníteniük kellett az összes ruhájukat, és a berendezéseiket. Az, hogy a szomszédok miért nem érezték a bűzt, senki számára sem világos.

(Forrás: webbulvar.hu)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com