7 éves hős kisfiú mentette meg fuldokló nagynénje életét

Egy 7 éves kisfiú bátorságával igazi hősként viselkedett. Mason Farr az utolsó pillanatban húzta ki fuldokló nagynénjét a vízből.


Az asszony elmondása szerint már elbúcsúzott az élettől, de aztán érezte, hogy egyszercsak valaki megragadja és kihúzza a vízből.

635755123633680881-20150817rm-OC-Fire-Kid-3

A kisfiú még a felnőtteket is lenyűgözte elképesztő lélekjelenlétével és segítőkészségével.

Mason egyszerűen tudta mit kell tenni és meg is tette.
– írja az USA Today c. lap.

Az eset még május 25-én történt az amerikai Ocean City-ben, ahová a család nyaralni utazott és elment a helyi vízi parkba. Ott kipróbálták a csúszdát, ahol először a kisfiú csúszott le, majd a nagynénje. Az asszony, Jenny azonban csúszás közben elvesztette az irányítást és megsérült a gerincveleje, ezért már bénult volt, mire a vízbe csobbant.

635755128586776131-aunt-hugs-boy

“Csak azon gondolkodtam, hány kortyot nyelek, míg meghalok – mondta később Jenny Mama. - Ötöt nyeltem.”

Mason tudta, hogy valami baj van, mert a nagynéni nem bukkant fel a vízből. Ezért gyorsan lement a víz alá és felhúzta az asszonyt, majd kiemelte a fejét, hogy levegőhöz jusson, így mentette meg az életét.

635755132193877497-20150817rm-OC-Fire-Kid-6

A helyi tűzoltóparancsnokra is nagy hatást gyakorolt a kisfiú bátorsága és gyors reagálása. “Tisztában volt a helyzettel, tudta mi történik, tudta, hogy a nagynénje bajban van és ezért gyorsan cselekedett” - mondta Darrick Elliott.

A hős kisfiú jutalmul nemrég külön megtekinthette a tűzoltóságot, sőt még a tűzoltó rúdon is lecsúszhatott.



Forrás: kiskegyed

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com