A békés rendezést szorgalmazta az ENSZ Biztonsági Tanácsában a szlovák külügyminiszter

Az ukrajnai konfliktust nem lehet katonai úton megoldani, s az ügyben a párbeszédnek nincs alternatívája – szögezte le Juraj Blanár szlovák külügyminiszter, aki az ENSZ Biztonsági Tanácsában (BT) felszólalva a konfliktus békés rendezését szorgalmazta.„Ezt a konfliktust nem lehet megoldani, ha a nagyhatalmak küzdelmét nem váltja fel az együttműködés és a diplomácia” – hangsúlyozta Juraj Blanár, akinek szavait a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség idézte. „Szlovákia felszólítja az összes érdekelt felet, hogy tegyék félre nézetkülönbségeiket, és helyette a szenvedés és Ukrajna pusztulásának leállítására összpontosítsanak” – jelentette ki Juraj Blanár,.


A szlovák külügyminiszter rámutatott: az ukrajnai háború két és fél éve alatt a nagyhatalmak részéről nem jelent meg a békefolyamatot célzó elköteleződés, a kérdésben tapasztalható megosztottság pedig mind nagyobb az ENSZ BT-ben, amelynek a béke megóvását célzó szerepe egyre inkább megkérdőjeleződik. „Az Ukrajnában és a Gázai övezetben zajló konfliktusoknak áldatlan következményei vannak a világ energetikai és élelmiszer-biztonságára és az ellátási hálózatokra”
- mondta Juraj Blanár, majd aláhúzta: Ukrajnában a békéhez nem lehet más eszközökkel eljutni, csak az ENSZ alapelveinek tiszteletben tartásával.


A szlovák külügyminiszter kijelentette: országa támogatja Ukrajna függetlenségét és területi egységének sérthetetlenségét, és ahogy Szlovákia nem ismeri el Koszovó függetlenségének egyoldalú kikiáltását, úgy a Krím és a további négy ukrajnai terület annexióját sem. Elmondta: úgy véli, hogy Ukrajna jövője az Európai Unióban van, és tájékoztatott a szlovák és az ukrán kormány következő tervezett együttes üléséről, valamint arról is, hogy Szlovákia készen áll arra, hogy a közelgő tél során is folytassa a gáz-, villanyáram- és dízelszállítást Ukrajnába, mivel elsődlegesen az ott élő emberekre van tekintettel.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com