A belga kormány kérdőre vonja Ukrajnát a belga fegyverek oroszországi használatával kapcsolatban

A belga kormány kérdőre vonja Ukrajnát, azokkal a jelentésekkel kapcsolatban, amelyek szerint Belgiumban gyártott fegyvereket használtak az orosz csapatok ellen, Oroszország határain belül - közölte hétfő Alexander de Croo szövetségi kormányfő a belga közmédiának adott nyilatkozatában.A The Washington Post című amerikai napilap szombaton arról számolt be, hogy Moszkva-ellenes orosz milíciák, akik a múlt héten határon átnyúló támadást indítottak Ukrajnából az oroszországi Belgorod régióba, olyan fegyvereket vetettek be, amelyeket a többi között Belgiumban gyártottak és Ukrajnába szállítottak az ország védekezését segítendő. A The Washington Post szerint ezt fényképek is bizonyítják, és az amerikai hírszerzés is megerősítette az információt.
   

"Európa fegyvereket szállít Ukrajnának, azzal a feltétellel, hogy kizárólag ukrán területen használhatják fel őket, hogy védekezzenek az orosz erők ellen. Szigorú kontrollt vezettünk be azért, hogy ez így is történjen" - hangsúlyozta a belga miniszterelnök. De Croo nem tért ki arra, hogy milyen következményekkel jár, ha a jelentések megerősítést nyernek.  "Nem szabad elébe menni a dolgoknak, de nagyon fontos hogy kivizsgáljuk ezeket a nagyon komoly állításokat" - tette hozzá.
    

Ludivine Dedonder belga védelmi miniszter a belga közmédiának elmondta, hogy hivatala felveszi a kapcsolatot az ukrán hatóságokkal. Hangsúlyozta: az ukrán fegyveres erőknek szállított haditechnikai eszközök célja, hogy támogassák őket az orosz agresszióval szemben. Mint mondta, az egyes szállítmányokat kísérő dokumentumok is megerősítik, hogy a fegyvereket csak Ukrajna hivatalos védelmi erői között lehet szétosztani, hacsak Belgium nem ad kivételt. Belgium tavaly március óta már több ezer az FN Borstal belga hadipari cég által gyártott fegyvert szállított Ukrajnának.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

A Vice tette közzé a sokkoló listát.

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

http://ujhazak.com