A Benelux-államok tárgyalni hívják a visegrádi országokat az EU jövőjéről

Bajnok Artúr, az MTI tudósítója jelenti: A Benelux-államok hamarosan meghívják a visegrádi országcsoport vezetőit Hollandiába, hogy közösen tárgyaljanak az Európai Unió jövőjéről - közölte Mark Rutte holland kormányfő péntek délelőtt Brüsszelben, az uniós csúcsvezetők informális tanácskozását megelőzően. Rutte belga és luxemburgi kollégájával közösen tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a visegrádi országokkal (Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország) tartandó megbeszélés után később a balti országokkal is hasonló egyeztetést kívánnak folytatni. Hozzátette, a Benelux-államok pozitív szerepet akarnak játszani az EU jövőjéről szóló vitában.


Xavier Bettel luxemburgi miniszterelnök azon véleményének adott hangot, hogy Beata Szydlo lengyel kormányfő gyerekesen viselkedett, amikor a vezetők előző napi ülésén "dacból" nem írta alá a csúcstalálkozó zárónyilatkozatát, miután a tiltakozása ellenére újraválasztották Donald Tuskot az Európai Tanács élére.


Hasonlóan nyilatkozott az osztrák kancellár is, aki szerint az ilyen cselekedetek "nem vezetnek sehova". Christian Kern reményét fejezte ki, hogy a pénteki ülésen együttműködőbb lesz a lengyel miniszterelnök. Kern emellett az orosz szankciók ügyére is kitért. Mint mondta, Európának "kiegyensúlyozottabb kapcsolatokra van szüksége Oroszországgal", ezért újra kellene gondolni a büntetőintézkedéseket. Hozzátette ugyanakkor, hogy ez nem témája a mai ülésnek.


Lars Lokke Rasmussen dán kormányfő kijelentette, nem hiszi, hogy a történtek miatt Lengyelország elszigetelt helyzetben lesz az Európai Unióban. Név nélkül nyilatkozó uniós források szerint reggel sokan attól tartottak, hogy Beata Szydlo nem fog megjelenni a pénteki ülésen, hanem idő előtt hazautazik Lengyelországba, később azonban megérkezett a lengyel kormányfő.


Pénteken már csak az Egyesült Királyság kilépése után bennmaradó "huszonhetek" vezetői maradnak Brüsszelben, hogy informális tanácskozásukon a szűkebb körű Európai Unió jövőjéről, illetve az EU elődszervezeteit megalapító Római Szerződés 60. évfordulója alkalmából rendezett március végi római csúcstalálkozó előkészítéséről egyeztessenek.


Sajtóhírek szerint a résztvevők között vita várható az európai projekt újraindításáról szóló nyilatkozat tartalmáról, amelyet a római találkozón fogadnának majd el. Németország, Franciaország, Olaszország és Spanyolország például a többsebességes Európa gondolatát támogatja, a keleti tagállamok azonban ezt hevesen ellenzik.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

http://ujhazak.com