A Bilderberg-csoport éves összejövetele a Grove Hotelben

A titkos Bilderberg csoport a világ 130 legbefolyásosabb emberét erre az egy helyre tömöríti. Ezek az emberek a gazdaságot, és a médiát irányítják az egész világon.


biköA Bildelberg csoport minden évben találkozik Európa területén valamelyik luxus szállodában, illetve negyedévente Észak-Amerikában.

Ez az értekezés abszolút zártkörű. Ez lehetőséget ad a konspirációs elméletek gyártóinak, hogy kifejezésre juttassák gondolataikat. Az Amerikai Egyesült Államok elnöke ennek a csoportnak a tagja. Ez nem nagydolog, hiszen a többi amerikai elnök is tagja volt a csoportnak kivéve Kennedy elnököt. Ő egy merénylet következtében meg is halt.

Martonyi János is hazánkból büszkélkedhet, hogy a csapattagok között van, hiszen meghívottként vett részt a rendezvényen 2008-ban. Amikor megkérdezték tőle, a külügyi bizottság tagjai, hogy mi történt ott, akkor nem árult el nekik semmi konkrétumot.

A világ nagy demokrácia átéléseiben úgy gondolják az összeesküvést gyártók, hogy mint kis embereknek joguk van tudni, hogy a bizonyos konferenciákon mi folyik. Erre választ azonban soha nem kapnak az adófizető állampolgárok szerte a világon.

bial

Meg kell az embereknek azt tanulniuk hogy, ami zárt és nem nyilvános az mindig rejt valamit, ami nem tiszta és elfogadható számunkra.

(jövőnk. info)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com