A biztonsági garanciákról tárgyalt az ukrán külügyminiszter amerikai és európai kollégáival

Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter telefonbeszélgetést folytatott amerikai hivatali partnerével, Marco Rubióval és több európai kollégájával, amelynek során elmagyarázta Ukrajna álláspontját a biztonsági garanciákkal és a béke felé vezető további lépésekkel kapcsolatban. Ezt az ukrán tárcavezető kedden közölte az X közösségi oldalon.Szibiha szavai szerint a beszélgetés az országok vezetőinek korábbi kapcsolataira, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök washingtoni látogatására, valamint a nemzetbiztonsági tanácsadók munkájára épült.

"Megerősítettem Ukrajna álláspontját, amely szerint a biztonsági garanciáknak konkrétaknak, jogilag kötelező erejűeknek és hatékonyaknak kell lenniük. Ezenfelül átfogóknak is kell lenniük, beleértve a katonai, diplomáciai, jogi és egyéb szinteket.

Mindannyian osztjuk azt a meggyőződést, hogy az ukrán hadsereg bármilyen ilyen garancia alapvető eleme, ezért annak maximális megerősítése elsődleges feladatunk. Megerősítettem, hogy Ukrajna kész a következő lépésekre a béke felé vezető úton. Készek vagyunk vezetői szintű találkozókra bármilyen formátumban és helyszínen. Készek vagyunk véget vetni a gyilkosságoknak, és esélyt adni a diplomáciának" - hangsúlyozta bejegyzésében az ukrán miniszter.

Hozzátette: "Moszkvának tudnia kell, hogy nem húzhatja az időt örökké. Ha Oroszország továbbra is elutasítja a béke felé tett jelentős, konstruktív lépéseket, akkor következményekkel kell szembenéznie, azaz a szankciók komoly szigorításával és Ukrajna képességeinek megerősítésével".

Az ukrán külügyminisztérium a honlapján nyilvánosságra hozott közleményben "semmisnek" minőstette az orosz kormány augusztus 22-i rendeletét, amely szerint az orosz ellenőrzés alá került városok, Bergyanszk és Mariupol tengeri kikötőit felvették az oroszországi kikötők listájára. A tárca szerint az ilyen lépések a Kreml újabb kísérletét jelentik arra, hogy legalizálja az ukrán területek megszállását, és megszilárdítsa felettük jogellenes ellenőrzését.

A külügyminisztérium hangsúlyozta: ez a döntés súlyos megsértése a nemzetközi jog alapvető normáinak és elveinek, különösen az ENSZ Alapokmányának, amely rögzíti az állami szuverenitás és a belügyekbe való be nem avatkozás elvét, az ENSZ 1982-es tengerjogi egyezményének, amely a területi vizeken történő hajózás szabályozását az adott állam kizárólagos hatáskörébe utalja, valamint az ENSZ-közgyűlés azon határozatainak, amelyek megerősítik Ukrajna szuverenitását a nemzetközileg elismert határain belül, és elítélik az orosz agresszió folytatását.

Kijev felszólította a nemzetközi partnereket, hogy vezessenek be további szankciókat az orosz magán- és jogi személyek, külföldi vállalatok, valamint azon hajók ellen, amelyek kereskedelmi tevékenységet folytatnak Bergyanszk és Mariupol kikötőiben. A külügyminisztérium szerint Oroszország durva nemzetközi jogsértése megfelelő választ igényel a nemzetközi közösség részéről. Különösen azokat az orosz kikötőket szükséges szigorú szankciók alá vonni, amelyek részt vesznek Oroszország katonai infrastruktúrájának működtetésében - emelte ki a tárca.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com