A bostoni merénylő ex-barátnőjét is manipulálni akarta

Az egyik bostoni merénylő Tamerlan Tsarnaev exbarátnője a The Sun című lapnak nyilatkozta, hogy a férfi őt is Amerika ellenes muzulmán fanatikussá próbálta formálni.

A 24 éves Nadine Ascencao, halálosan szerelmes volt a jóképű bokszolóba ezért elment vele párszor a mecsetbe és megpróbált úgy öltözködni (hosszú ruhákba, amik takarták testét) ahogy az a fiúnak megfelelt és mindent megtenni, ami a férfit boldoggá tette.

Tamerlan vette el a lány szüzességét és azt mondta neki szereti mert tiszta még, ugyanis nem volt más férfiakkal előtte. A lány annyira félt, hogy elhagyja a férfi, ha nem csinálja azt amit mond neki, hogy inkább belement olyan kompromisszumokba is amikkel nem értett egyet.

bomber6_1718812aHárom éves kapcsolatuk során végignézte, ahogy a cannabis fogyasztó, party arcból egy szélsőséges vallási nézeteket valló fanatikus válik. Nadin elmesélte: "Az egyik percben még egy normális fiú volt aki szeretett bokszolni és szórakozni, a következő pillanatban pedig naponta négyszer imádkozott, iszlám videókat nézett és elkezdett őrült ostobaságokat beszélni."

"Rendkívül vallásos lett és megpróbálta elérni, hogy kövessem az iszlámot. Tamerlan azt mondta, nem lehetek vele, kivéve, ha én is muszlimmá válok. Azt akarta, hogy gyűlöljem Amerikát, mint ő."

bomber2_1718813aNadine, megkérte az újságot, hogy takarják el arcát a fényképen, mert fél a megtorlástól, azt nyilatkozta: "Amikor elmondták, hogy Tamerlan meghalt, nem sírtam. Inkább az sokkolt, hogy Dzhokhar belekeveredett. Ő egy nagyon kedves srác. "

Forrás:thesun.co.uk

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com