A Brexit-tárgyalásokra vonatkozó irányelvek jóváhagyásával megkezdődött a "huszonhetek" vezetőinek találkozója

Bajnok Artúr, az MTI tudósítója jelenti: Megkezdődött az Egyesült Királyság uniós kilépése (Brexit) után bennmaradó huszonhét tagország állam- és kormányfőinek ülése szombat délután Brüsszelben, és a résztvevők rögtön a találkozó kezdete után megállapodtak a Brexit-tárgyalásokra vonatkozó iránymutatásaikról.Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke ez utóbbiakról - Twitter-üzenetében - azt közölte, hogy "szilárd és tisztességes" politikai mandátummal ruházzák fel az EU tárgyalódelegációját. Hozzátette, hogy az irányelveket egyhangúlag támogatták a tagországok állam- és kormányfői. A brüsszeli találkozó középpontjában a britek távozásának kérdése áll.

Az ülés résztvevőinek küldött meghívólevelében Tusk azt hangsúlyozta: akkor kezdődhetnek meg a tárgyalások az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kereskedelmi kapcsolatairól, ha a megfelelő ütemben haladnak az egyeztetések a brit kilépéssel kapcsolatos megállapodás főbb kérdéseiről, az állampolgárok jogairól, a brit pénzügyi kötelezettségekről, illetve az Ír Köztársaság és Észak-Írország közötti határellenőrzés ügyéről.


Elemzők szerint nem várhatók komolyabb viták a szombati ülésen, mivel a tagállamok képviselői már a héten megegyeztek a közös tárgyalási pozícióról. Egyes források ugyanakkor arról számoltak be, hogy a résztvevők érinthetik a jelenleg Londonban működő uniós ügynökségek - az Európai Bankhatóság (EBA) és az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) - költözésének kérdését, valamint a Törökországgal kapcsolatos uniós politikát is.


Az Európai Bizottság a tanácsi irányelvek elfogadását követően fog javaslatot tennie az egyeztetések megindítására, amelyet még a tagállamok kormányainak is jóvá kell hagyniuk. Sokak szerint a "valódi" tárgyalások azonban csak a június 8-ai brit előrehozott választások után kezdődhetnek majd meg.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványaira bukkantak egy ötcsillagos szálloda építési munkálatai során a montenegrói Budvában, ezért a beruházónak át kell dolgoznia az épület terveit - számolt be róla a Vijesti című montenegrói napilap.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

http://ujhazak.com