A brit légierő négy vadászgépe érkezett járőrszolgálatra Romániába

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: A brit légierő négy vadászgépének és az ezeket kiszolgáló 160 katonának a fogadtatására rendeztek ünnepi seregszemlét pénteken Romániában, a Fekete-tenger partvidékén lévő Mihail Kogalniceanu katonai támaszponton.A Royal Air Force (RAF) Eurofighter Typhoon típusú brit harci repülőgépei május elsejétől kezdik meg - a román légierő MiG-21 LanceR-jeivel közösen végzett - augusztus 31. tartó járőrszolgálatukat a NATO keleti szárnyának légterében. A román védelmi minisztérium közleménye szerint a NATO-parancsnokság alatt lebonyolított, megerősített járőrszolgálat az észak-atlanti szövetség légterének sértetlenségét hivatott biztosítani, másfelől a reakció- és elrettentő képességet is növeli, erősíti a román és brit légierő együttműködését.

    
"A légi járőrszolgálat napi 24 órás folyamatos készenlétet jelent. Ha megjelenik egy azonosíthatatlan célpont, a vadászgépeknek negyedórán belül felfegyverezve a levegőben kell lenniük. Tudomásom szerint ezek a Typhoonok iraki és szíriai küldetésekben is részt vettek, és nagyszerű pilóták repülnek velük" mondta az ünnepségen jelen lévő újságíróknak Daniel Moise román rajparancsnok.
    

Romániában a Krím félsziget 2014-es orosz annektálása óta egymást érik a nemzetközi hadgyakorlatok. Három éve integrációs egységet (NFIU) avattak Bukarestben a NATO gyorsreagálású erői számára, két éve megalakult Romániában az észak-atlanti szövetség új, délkeleti nemzetközi hadosztály-parancsnoksága, a NATO európai védelmi struktúrájának részévé váltak az amerikai rakétavédelmi rendszer romániai elemei.
    

Az Oroszországtól tartó tagállamok kezdeményezésére a NATO legutóbbi, varsói csúcsértekezlete a szövetség keleti és déli szárnyának megerősítéséről döntött: a tagországok - a Lengyelországba és a balti államokba telepítendő zászlóaljak mellett - Romániába is előirányoztak egy nemzetközi dandárt. A román Konstanca kikötőváros civil légiforgalmát is kiszolgáló Mihail Kogalniceanu repülőtéren megszokott a NATO-tagországok katonáinak jelenléte. A támaszpont szolgált egyebek mellett tranzitközpontként az utóbbi években Afganisztánból kivont, hazafele tartó több ezer amerikai katona számára.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com