A brüsszeli elutasítás ellenére is belevágna az aláírásgyűjtésbe az RMDSZ

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezés bejegyzésének brüsszeli elutasítása ellenére is belevágna a kezdeményezést támogató egymillió európai aláírás összegyűjtésébe.

Borbély László, a szövetség politikai alelnöke az MTI-nek szombaton elmondta, felvetette az RMDSZ-ben az aláírásgyűjtés feltétlen elindítását, de erről várhatóan csak jövő csütörtökön, a szövetség Állandó Tanácsának ülésén születik döntés. Borbély László úgy vélte, "nem lenne szabad kihűlni hagyni" azt a szolidaritást, amely az Európai Bizottság által visszautasított javaslatcsomag kidolgozásakor kialakult az európai kisebbségek körében.

Fél évet adott hazánknak Brüsszel

"Úgy tudom, hogy az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) is szívesen vállalná, hogy az elutasítás ellenére is nekilássunk az aláírásgyűjtésnek" - fogalmazott Borbély László. Szerinte az aláírásgyűjtés sikere megmutathatná az Európai Uniónak, hogy "nem lehet csak úgy lesöpörni százmillió kisebbségi európai állampolgár akaratát az asztalról".
Borbély László hangsúlyozta, a kisebbségvédelem kérdése nemcsak magyar, hanem összeurópai ügy. Értelmezése szerint nem lehet kudarcnak tekinteni a polgári kezdeményezés bejegyzésének az elutasítását, hiszen általa közel száz európai kisebbséget állított maga mellé az RMDSZ. "Ez önmagában is siker" - értékelte az alelnök.

Hasonló szellemben nyilatkozott szombaton a maszol.ro portálnak Vincze Loránt, a FUEN RMDSZ-es színekben megválasztott alelnöke. "Valami nagyot kellene lépni, hogy sikerüljön fenntartani az érdeklődést a téma iránt Európában" - fogalmazott Vincze. A politikus elmondta, a jövő héten ülésezik a FUEN igazgatótanácsa, és a válaszlépésekről az Európai Parlament (EP) frakcióközi kisebbségi munkacsoportjában is lesz vita. A FUEN alelnöke szerint Hans Heinrich Hansen FUEN-elnök levélben készül számon kérni az EU állam- és kormányfőitől az Európai Bizottság elutasító álláspontját.
Forrás:MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com