A CDU kapta a legtöbb szavazatot a hesseni választáson

A Kereszténydemokrata Unió (CDU) kapta a legtöbb szavazatot a németországi Hessen tartományban tartott törvényhozási (Landtag-) választáson a hétfő hajnalban közzétett hivatalos előzetes végeredmény szerint.A vasárnapi választáson a CDU több mint ötven éve a leggyengébb eredményt érte el, de továbbra is messze a legnagyobb politikai erő Hessenben, és ismét kormányt alakíthat eddigi partnerével, a Zöldekkel. A CDU mellett a Hessenben ellenzékben lévő, szövetségi szinten pedig a kereszténydemokratákkal együtt kormányzó Német Szociáldemokratra Párt (SPD) is súlyos veszteségeket szenvedett el, támogatottsága történelmi mélypontra süllyedt.

    
A visszaesést a CDU-nál és az SPD-nél is a szövetségi kormánnyal szembeni elégedetlenségnek tulajdonítják.

Mindkét párt sürgeti, hogy a választás tanulságaképpen változtassanak a berlini vezetés tevékenységén, összpontosítsanak a szakmai munkára és zárják le a politikai vitákat. A hivatalos előzetes végeredmény szerint a CDU a szavazatok 27 százalékát szerezte meg. Ez több mint 10 százalékpontos visszaesés az előző, 2013-ban tartott Landtag-választáson szerzett 38,3 százalékhoz képest, és a leggyengébb eredmény az 1966-os 26,4 százalék óta.
    

A második helyen az SPD áll a szavazatok 19,8 százalékával, ez minden eddiginél gyengébb eredmény, és szintén 10 százalékpontot meghaladó visszaesés az öt évvel ezelőtti 30,7 százalékhoz képest. A Zöldek ugyancsak 19,8 százalékot szereztek, mindössze 94 szavazattal maradtak el az SPD-től, listájukra 570 166 voks érkezett, a szociáldemokraták listájára pedig 570 260. A hagyományosan baloldali irányultságú, de egyre inkább a politikai spektrum közepe felé húzódó ökopárt története legjobb eredményét érte el, és 8,7 százalékponttal növelte támogatottságát az öt évvel ezelőtti 11,1 százalékhoz képest.
    

A CDU-tól jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) 13,1 százalékos eredménnyel került be a wiesbadeni Landtagba. Öt éve még nem lépte át az 5 százalékos bejutási küszöböt, a szavazatok 4,1 százalékát szerezte meg, ehhez képest 9 százalékponttal erősödött. A 2013-ban alapított AfD így már mind a 16 tartományban rendelkezik törvényhozási képviselettel.
    

A liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) a szavazatok 7,5 százalékát gyűjtötte össze, ami 2,5 százalékpontos növekedés az öt évvel ezelőtti 5 százalékhoz képest. Az SPD-től balra álló Baloldal (Die Linke) 6,3 százalékot szerzett, ez 1,1 százalékpontos növekedés a 2013-as 5,2 százalékhoz viszonyítva. A választási részvételi arány 67,3 százalékra süllyedt az öt évvel ezelőtti 73,2 százalékról.
    

A wiesbadeni Landtagnak az úgynevezett többletmandátumok révén az eddigi 110 helyett 137 tagja lesz. A CDU-nak 40, a Zöldeknek 29 mandátumuk lesz, ez együtt 69. Éppen ennyi szükséges minimálisan az abszolút többséghez. Az SPD képviselőcsoportja szintén 29 főből áll majd, az AfD-nek 19, az FDP-nek 11, a Baloldalnak 9 parlamenti hely jut.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com