A cél előtt három nappal halt meg a 17 éves fiú

Lezuhant Haris Suleman, aki az apjával elhatározta, hogy 30 nap alatt körberepüli a Földet, és közben adományt gyűjt.159130999__738887cA Csendes-óceánba csapódott az egymotoros gépével Haris Suleman, aki helyi idő szerint tegnap éjjel halt meg. A 17 éves amerikai fiatal, akkor került az újságok címlapjára, amikor eldöntötte, hogy 30 nap alatt körberepüli a Földet, és adományokat gyűjt.

A tinédzser nem egyedül vágott neki az útnak, mert arra elkísérte a pakisztáni születésű édesapja, Babar Suleman. Apa és fia június 19-én szállt fel egy Beech A 36 Bonanza géppel, az Indiana állambeli Indianapolisból.

A tervek szerint július 26-án kellett volna megérkezniük.

Az utolsó információk szerint, még helyi idő szerint kedden 21 óra 58 perckor, jó idő járási körülmények között, felszálltak a Csendes-óceán egyik szigetéről, a Hawaii és Új-Zéland között fekvő Amerikai Szamoáról.

Ezt követően már arról érkezett hír, hogy Babar és Haris gépe az óceánba csapódott, 22 óra 15 perckor. A tinédzser holttestét megtalálták a baleset helyszínén, de az apát még keresik a parti őrség és a kikötői hatóságok.

Hiba Suleman, Haris lánytestvére elmondta, hogy a Föld körberepülése Babar nagy álma volt, de Haris is izgatottan készült rá. A 17 éves srác csak nemrég szerezte meg pilótaigazolványát, amely feljogosította arra, hogy repülőt vezessen az óceán fölött.

Babar és a fia úgy egyeztek meg, hogy Haris lesz a gép parancsnoka akkor, amikor nincs vészhelyzet. Hiba azt is elárulta, hogy az indulás előtt, az öccse az apjukkal gyakorolta a vízen való landolást, és az óceán fölötti repülés közben védőruhát viseltek. A lány hozzátette, hogy szokatlan volt, hogy éjjel szálltak fel, és az még nem derült ki, hogy ennek köze volt-e a tragédiához.

Haris vágya az volt, hogy ő lesz a legfiatalabb pilóta, aki a leggyorsabban megkerülte a Földet egy egymotoros géppel. A rekordkísérlet mellett, azt is célul tűzte ki, hogy az apjával a Pakisztánban iskolákat építő Citizens Foundation számára adományt gyűjtenek az utazással. Az előre kidolgozott harmincnapos tervet, részben élelmiszer okozta betegség miatt, nem sikerült tartaniuk, de legkésőbb 27-re, vasárnapra haza akartak érni.

A szövetségi repülésügyi hatóság (FAA) szóvivőjének a tájékoztatása szerint, egyelőre nem lehet tudni, hogy mi okozta a tragédiát. A szemtanúk arról számoltak be, hogy látták a repülőt, ahogy a vízbe zuhan, a parttól egy mérföldnyire, röviddel a Pago Pago Nemzetközi Repülőtérről való felszállása után.

(Forrás: webbulvar.hu)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com