A chemtrail nem összeesküvés elmélet, hanem valóság! – videó

A svédek beismerték, hogy az égen látható kondenzcsíkoknak tűnő „fátylak” mérgező vegyicsíkok.


A hosszú ideig el nem tűnő kondenzcsíkokat felségjel nélküli, szuperszonikus repülőgépek „karcolják” az égre világszerte. A Svéd Zöld Párt vezetője Pernilla Hagberg bejelentette, hogy a hosszú ideig az égen maradó repülőgépek által kibocsátott csíkok nem másak, mint vírusok, vegyi anyagok és fémek mérgező keveréke. Közölte a  svéd Katrineholms Kuriren lap.

contrailscience.com_skitch_skitched_20120721_094654

Hagberg elmondása szerint a tevékenység a CIA, az NSA és a svéd kormány kartellének következménye, aminek az a célja, hogy aeroszol permetezéssel direkt módon változtassanak a légköri körülményeken.



A légkörbe kibocsátott anyagok különböző vírustörzseket is tartalmaznak az alumínium, bárium és stroncium mellett.

Ezek a káros anyagok bekerülnek a vízlelőhelyekbe és a talajba egyaránt. A káros tevékenység bolygó szerte működik.

Exposing-Chemtrail-Spraying-in-Los-Angeles-for-30-Days

Az olyan emberek, akiket érdekel a globális probléma tudják, hogy a repülőgépek által húzott kondenzcsíkok hamar eltűnnek, de a chemtrail gépek után a csík órákon keresztül is fent marad gyönyörű egünkön. A gyilkoló gépek valódi kondenzcsíkjai (amelyek az égéstermék eredményei, normál esetben hamar eltűnnek) hosszú órákon át fent maradnak és a káros anyag szép lassan eléri a föld felszínét.47172550782057636738

Erről szól a videó is, amely a problémát bemutatja. Végre felbukkan a fősodratú médiában is a nagy probléma, ami a világot „behálózza”. Mellékesen megemlítjük, hogy a múlt héten hazánkban egy rádióműsor foglakozott a témával a szabad beszélgetések, vélemények tükrében.



[ads2]
„Nagyszerű látni, hogy egy politikus is felhívta a nyilvánosság figyelmét erre a problémára, és megerősíti a téma hitelességét a főáramú médiában” – írja a JG Vibes Hagberg nyilvános beszédéről a The Intel Hub.

gyilkoló kibocsátás Gyilkoló kibocsátás

A háttérhatalom természetesen előre kidolgozott válaszokkal áll elő. Kulcsmondataiban a Föld megmentése is szerepel.

Tudni való dolog, hogy a Bill & Melinda Gates Alapítvány és az ENSZ, fizeti a társaságokat, amelyek végrehajtják a gyalázatot. Ők elismerik azt a tényt, hogy a jelenség nem repülőgépek által kibocsátott kondenzcsíkokból származik.

[ads1]
enszköz7

Szerintük a vegyi permetezés fogja bolygónkat megmenteni a végső pusztulástól. Ezek a kijelentések a gondolkodó emberek számára mind ismertek - és immár lerágott csontok.



A háttérhatalom megmagyarázza a tevékenységet azokkal az ürügyekkel, hogy a napsugarakat vissza kell verni az égen szétpermetezett fém részecskékkel. Így el lehet érni a bolygó átlaghőmérsékletének csökkentését. Ezzel ellensúlyozzák a sarki jégsapkák „olvadását”.

chemtrails_satphoto_rhone_fr

Hagberg úgy nyilatkozott, hogy a harcot nem fogja feladni a chemtrail ellen folytatott küzdelmében.

Az ajánlott videó sok mindent elmond. A magyar feliratot a jobb alsó sarok klikkjével érhetjük el.



(Fényörvény)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com