A cseh jegybank tartotta az alapkamatszintet

A cseh jegybank megtartotta az alapkamat 0,05 százalékos szintjét, egyúttal beavatkozási politikája befejezésének időpontját a jövő évközepére pontosította - közölte Marek Zeman, a jegybank szóvivője csütörtökön Prágában, a banktanács ülését követősajtótájékoztatón.

Korábban a beavatkozási politikai végét 2017 közepéhez közel eső időben jelölte meg a cseh jegybank.

tortenelmi_melyponton_a_cseh_alapkamat-600x315-crop

A beavatkozásokat a korona erősödésének megakadályozására 2013 novemberében kezdte el a jegybank azzal a céllal, hogy Csehország elkerülje a deflációt. Miroslav Singer jegybanki kormányzó szerint ezt addig folytatják, amíg az euró árfolyama stabilan 27 korona körül lesz, és az éves infláció megközelíti a két százalékot.

A cseh jegybank ugyanakkor már több mint két éve elért történelmi mélypontján, 0,05 százalékon tartja az alapkamatot.

A jegybanktanács csütörtöki ülésén új gazdasági prognózist is elfogadott, amelyben az gazdaság idei növekedését mérsékelte, a jövő évit pedig növelte. Az új prognózis szerint a cseh gazdaság az idén 2,3 százalékkal növekedhet, a korábbi előrejelzés a GDP 2,7 százalékos növekedésével számolt. Jövőre a jegybank a cseh gazdaság 3,4 százalékos erősödésével számol, míg korábban ez a szám 3 százalék volt.

Módosították az inflációs előrejelzést is. E szerint 2017 második negyedében 1,8 százalék, a harmadik negyedévben 2,2 százalék körül lehet az infláció. A februári előrejlezés a jövő évi második negyedévben 2,1 százalékos inflációval számolt.

Az Európai Bizottság prognózisa szerint az idén 2,1 százalékkal, jövőre pedig 2,6 százalékkal emelkedik a GDP Csehországban. A cseh pénzügyminisztérium adatai pedig 2, 5 százalékos növekedés az idei évre, 2,6 százalékos pedig a jövő évre.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

http://ujhazak.com