A cseh külügyminiszter az antiszemitizmus és az iszlámellenesség veszélyeire figyelmeztet

Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: Az antiszemitizmus és az iszlámellenesség növekedésének veszélyére hívta fel a figyelmet Jan Lipavsky cseh külügyminiszter kedden Prágában egy nemzetközi vallásügyi konferencia megnyitóján elmondott beszédében. A politikus szerint ez a veszély elsősorban a jelenlegi közel-keleti eseményekkel összefüggésben fenyeget.Jan Lipavsky a Vallásgyakorlás Szabadságának Nemzetközi Szövetsége (IRFBA) háromnapos prágai konferenciáján elmondott beszédében hangsúlyozta, hogy a szabad vallásgyakorlást Oroszország Ukrajna elleni katonai támadásának következményei is veszélyeztetik.
    

A Hamász terrorszervezet Izrael elleni brutális támadása következtében mintegy 1200 ember halt meg, míg az izraeli válaszakciónak palesztin források szerint már megközelítőleg 15 ezer halálos áldozata van - emlékeztetett a cseh diplomácia irányítója. "Az események következménye, hogy a világban 500 százalékkal nőtt az antiszemita cselekmények száma. Szintén tanúi vagyunk az iszlámellenesség jelentős megerősödésének és általában a vallási tolerancia gyengülésének" - mutatott rá Lipavsky. A jogállamot és az emberi jogokat folyamatos támadások érik, s meg kell találni ezek védelméhez a megfelelő eszközöket.
   

"A vallásszabadság az alapvető emberi jogok közé tartozik, szükség van a toleranciára és a sokszínűségre" - szögezte le a külügyminiszter. Meggyőződése, hogy a vallási vezetőknek esélyük van kulcsszerepet játszani a vallások közti párbeszéd elősegítésében, és a konfliktusok megelőzése terén.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com