A csehek jelentős része azt állítja, jobb volt az élet a rendszerváltás előtt

Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: Csehországban harminc évvel a rendszerváltás után is jelentős azok aránya, akik szerint jobb volt az élet a szocializmusban, mint a jelenlegi kapitalizmusban, polgári demokráciában - derült ki az NMS Market Research közvélemény-kutató intézet és a Post Bellum polgári társulat által nyáron készített országos felmérésből, amelynek eredményét szerdán hozták nyilvánosságra Prágában.A megkérdezettek országos mintegy ezer fős mintájából, amelynek több mint felét 40 évnél idősebb személyek tették ki, tehát olyanok, akik legalább gyermekfejjel megélték az 1989 novemberében megdöntött szocialista rendszert, 38 százalék válaszolta azt, hogy szerinte a rendszerváltás előtt jobb volt az élet.

    
Az emberek elsősorban a korabeli szociális hálót, a biztonságot és a munkavégzési kötelességet emelték ki, miközben úgy vélték, az emberek közti viszonyok is tisztességesebbek voltak. Ellenkező véleményt, tehát hogy a rendszerváltás előtt rosszabb volt az élet mint ma, a megkérdezettek 45 százaléka fogalmazott meg. A maradék 17 százalék nem tudott vagy nem akart véleményt nyilvánítani.
    

Magát a rendszerváltást az emberek 36 százaléka  pozitívnak, 17 százalék negatívnak minősítette, míg a többiek azt állították, hogy náluk semmi sem változott, illetve nem tudják a kérdést megítélni. Stanislav Radocha, az NMS Market Research szakértője szerint a múlt iránti nosztalgia sokkal inkább függ a végzettségtől, mint a lakhelytől. Míg az általános iskolát és középiskolát végzettek között 52 százalék tartja jobbnak a volt társadalmi berendezkedést, addig a magasabb végzettséggel rendelkezők körében csak 16 százalék - mutatott rá Radocha.
    

Ugyanakkor az emberek többsége, 59 százalék azt állítja, ma anyagilag jobban él, mint 1989 előtt. A negyven éven felüliek körében ez az arány 55 százalék. Az emberek 24 százaléka viszont rosszabbnak tartja mai életnívóját. A polgári demokratikus rendszeren a csehek leginkább azt méltányolják, hogy szabadon lehet utazni, szabadon lehet írni és beszélni, és nem kell kötelezően részt venni különféle állami-társadalmi rendezvényeken.
    

A rendszerváltás 30. évfordulója ünnepségein a megkérdezettek 28 százaléka tervezi részvételét. Csehországban és Szlovákiában az 1989. november 17-i prágai engedélyezett diáktüntetés erőszakos feloszlatását tartják a csehszlovákiai rendszerváltás kezdetének. A prágai eseményeket követően országszerte rendszerellenes megmozdulásokra került sor, amelyek következtében rövidesen megdőlt a komunista párt uralma és a szocialista rendszer.  


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com