A fegyverszállításból eredő kockázatra figyelmeztette az orosz védelmi miniszter amerikai hivatali partnerét

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: A helyzet további eszkalálódásának veszélyére figyelmeztette az Ukrajnába irányuló, folytatódó amerikai fegyverszállítással kapcsolatban Andrej Belouszov orosz védelmi miniszter amerikai hivatali partnerét, Lloyd Austint - közölte szerdán a moszkvai katonai tárca.A két miniszter amerikai kezdeményezésre beszélt telefonon egymással, és megvitatta az Ukrajna körül kialakult helyzetet. A moszkvai tájékoztatás szerint a tárcavezetők más kérdéseket is érintettek. Ez volt az első kapcsolatfelvétel Belouszov és Austin között. A TASZSZ hírügynökség rámutatott: a telefonos megbeszélés azt követően történt, hogy az ukrán hadsereg vasárnap kazettás robbanótöltettel felszerelt amerikai ATACMS harcászati rakétákkal támadta a polgári infrastruktúrát Szevasztopolban, aminek következtében négy ember, köztük két gyermek életét vesztette, több mint 150-en pedig megsebesültek.
    

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfőn azt hangoztatta, hogy nem kétséges az Egyesült Államok és Ukrajna részessége a szevasztopoli támadásban. Hétfőn a moszkvai diplomáciai tárca bekérette Lynne Tracy amerikai nagykövetet, és tiltakozását fejezte ki nála az amerikai rakétákkal Szevasztopol ellen végrehajtott, civil áldozatokat követelő rakétacsapás miatt. A misszióvezetővel közölték, hogy az orosz területek mélyére irányuló, amerikai engedéllyel végrehajtott ukrán csapások nem maradnak büntetlenül.
    

Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő "barbárnak" minősítette a Szevasztopol elleni rakétatámadást. Ő is arra figyelmeztetett, hogy következményei lesznek a civilek halálát okozó rakétatámadásban való amerikai szerepnek, és rámutatott, hogy "nem ukránok" végzik el a műszakilag bonyolult rakéták célravezetését. Az amerikai és az orosz védelmi miniszter utoljára 2023 márciusában beszélt egymással. A tárcavezető Moszkvában akkor még Szergej Sojgu volt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com