A Fekete-tenger stratégiai fontosságát hangoztatta a román elnök a tengerészet ünnepén

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: A Fekete-tenger jelenleg képlékeny helyzetű térség, ahol magas a konfliktusok kockázata, ezért a román haditengerészetnek kiemelt felelőssége van abban, hogy az ország felségvizeinek szuverenitását garantálja, hozzájáruljon a NATO és az Európai Unió közös értékeinek védelméhez a Fekete-tenger térségében - hangoztatta szerdán Klaus Iohannis román államfő.Az elnök a legnagyobb román kikötővárosban, Konstancán  mondott beszédet, azon a katonai parádén, illetve nemzetközi hadgyakorlaton, amelyet Nagyboldogasszony napja, a román tengerészek ünnepe alkalmából rendeztek. Iohannis Európa, a Közel-Kelet és Közép-Ázsia közti fontos összekötő kapocsként jellemezte a Fekete-tengert, ahonnan - a Dunán keresztül - Közép-Európa, a Balti-tenger és a mediterrán térség felé is természetes összeköttetés nyílik, de amely körül egy új és nehezen előrelátható geo-stratégiai helyzet van kialakulóban. Románia egy "stabilitási oázis, regionális biztonsági szolgáltató" marad ebben a térségben és bölcsen ki kell használnia helyzeti előnyét, hogy megerősítse szerepét a NATO fontos tagállamaként, az Egyesült Államok megbízható stratégiai partnereként - vélekedett a román elnök.

    
Országa sikereként értékelte, hogy a NATO brüsszeli csúcsértekezletén a védelmi szövetség a korábbinál nagyobb figyelmet fordított a Fekete-tenger térségére, román kezdeményezésre a "legmagasabb szintű" találkozón vitatták meg - Ukrajna és Georgia bevonásával - a térség biztonsági helyzetét. Konstancán olasz, brit, amerikai és ukrán katonák és a román légierő pilótái és ejtőernyősei is csatlakoztak a román flotta több ezer katonájához, a tengerészet napja alkalmából rendezett hadgyakorlaton.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com