A feketepiacon adta el a csecsemőket az orvos

Több mint 200 újszülöttet adott el az 1950-60-as években egy georgiai orvos, akinek a titkáról most hullt le a lepel.babiesDNS-tesztekkel próbálják megtalálni a rokonaikat azokat a felnőtt emberek, akiket csecsemőkorukban örökbe adtak a Georgia állambeli McCaysville klinikáján, ugyanis kiderült, hogy az egyik orvos a feketepiacon adott túl több, mint 200 újszülöttön az 1950-es és 1960-as években.

Melinda Elkins Dawson az egyike lehetett azoknak a babáknak, akik áldozatul estek a bűncselekménynek, amelyet a feltételezések szerint, a korábban illegális abortuszokkal is megvádolt, Thomas Hicks követett el. A gyanú szerint, a férfi 100 és 1000 dollár között adta el a csecsemőket más államokban élő, meddő pároknak.

Az, hogy a pénzéhség vagy a jószívűség vezérelte-e az orvost, még nem tisztázott, mert McCaysville idős lakói úgy emlékeznek a férfira, mint jó szándékú emberre, aki gyakran segítette a nehéz sorsú, várandós fiatal lányokat.

adoptAz évtizedes titok napvilágra kerülése után, az ohiói DNS Diagnosztikai Központ felajánlotta a segítségét, és az egykori klinikától néhány kilométerre, a már Tennessee államhoz tartozó, Duckville egyik moteljében DNS-vizsgálatokat szerveznek, azoknak a környéken élő embereknek, akik a rokonaikat keresik. A Központ azért döntött a motel mellett, mert a feltételezések szerint, Hicks olyan házaspároknak adta el a babákat, akik a klinikához közel éltek.

Ha elég emberről derül ki, hogy Hicks-baba, akkor a genetikai jellegzetességek alapján meg tudják találni egymást az adoptált emberek, és az igazi rokonaik. A szintén örökbefogadott Bill Palmisano esetében, például fennáll annak a valószínűsége, hogy Melina és ő ikertestvérek. A két felnőtt hétfőn találkozott először egymással. Az, hogy rokonságban állnak-e, majd a DNS-tesztből fog kiderülni.

adopt2Diane Warner, aki Michigan államban él, viszont már többször is elment a vizsgálatra, de még nem találta meg a rokonait, ám nem adja fel, és reméli, hogy a legfrissebb eredményekből végre kiderül, hogy ki az igazi családja. Diane számára az is elég erőt ad a kitartáshoz, hogy az Ohióban élő Cyndy Stapleton már megtalálta a biológiai édesanyját a teszteknek köszönhetően. Ám az ő kutatása se ért még véget, mert kiderült, hogy az anyja szült három fiút, akiket szintén örökbe fogadtak. Cyndy most őket keresi.

(Forrás: ameriport.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

http://ujhazak.com