A Fidesz EP-delegációja az uniós parlament elnökéhez fordult az ukrajnai magyarokat ért folyamatos megfélemlítések miatt

Gál Kinga, az Európai Parlamentben tevékenykedő  magyar néppárti (Fidesz-KDNP) képviselőcsoport elnöke és Deutsch Tamás, a képviselőcsoport vezetője levélben fordult David Sassolihoz, az Európai Parlament elnökéhez az ukrajnai magyarokat érő folyamatos megfélemlítésekkel kapcsolatban.A képviselők felhívták a figyelmet arra, hogy az elnökhöz intézett első két levelükben már beszámoltak az Ukrán Biztonsági Szolgálat tavaly november végi, a kárpátaljai magyar közösség számos intézményét ért indokolatlan és erőszakos akciójáról, illetve arról, hogy egy szélsőséges ukrajnai hírportál Bocskor Andreát, a Fidesz Kárpátaljáról származó európai parlamenti képviselőjét "halállistára" tette. A képviselők hangsúlyozták: az ukrajnai hatóságok egyik esetben sem vizsgálták ki a történteket.

    
Gál Kinga és Deutsch Tamás tájékoztatták Sassolit arról is, hogy a Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter január végi ukrajnai hivatalos látogatása előtti napon Magyarország kijevi nagykövetsége, az ungvári főkonzulátus, a beregszászi konzulátus, a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Magyar Főiskola és az Egán Ede Gazdaságfejlesztési Központ fenyegető levelet kapott, amelyben "ukrajnai hazafiak" kilátásba helyezték, hogy amennyiben a miniszter Ukrajnába utazik, "készüljenek nagy vérontásra, magyar vér fog folyni". A kijevi nagykövetség az ügyben feljelentést tett a rendőrségnél.
    

A Fidesz politikusai közleményükben jelezték, hogy a fejlemények fényében "helyénvalónak" tartanák, ha az EP elnöke a plenáris ülésen nyilatkozatban ítélné el Bocskor Andrea halálos megfenyegetését. "Úgy véljük, hogy képviselőtársunk példa nélküli megfélemlítése nem maradhat az Európai Parlament elnökének válasza nélkül. Az Európai Parlament bevett gyakorlatának fényében a halálos fenyegetés messze meghaladja azt a határt, amelyen az elnöknek plenáris ülésen nyilatkoznia kell" - húzták alá a képviselők.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Amerikai elnökök furcsa rögeszméi.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

http://ujhazak.com