A Forbes magazin szerint Renáta Kellnerová a legbefolyásosabb cseh nő

Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: Továbbra is Renáta Kellnerová, a 2021-ben az Egyesült Államokban helikopter-balesetben tragikusan elhunyt leggazdagabb cseh állampolgár, Petr Kellner özvegye, a PPF pénzügyi csoport társtulajdonosa a legbefolyásosabb nő Csehországban - írta honlapján az amerikai Forbes magazin cseh kiadása kedden.A multimilliárdos Renáta Kellnerová 2022-ben a harmadik volt e listán, s onnan került tavaly az első helyre. Kellnerová jelenleg már hivatalosan is férje hagyatékának kezelője, cégeinek tulajdonosa, ami megerősítette pozícióját.

A Forbes üzleti tevékenysége mellett Kellnerová - akinek vagyonát 378 milliárd koronára (6048 mld forint) becsülik - emberbaráti és mecénási tevékenységét is kiemelte.
    

A második helyre Lenka Bradácová prágai főügyészt tették, aki korábban hat éven át volt a legbefolyásosabb cseh hölgy is, tavaly pedig a negyedik helyen végzett. A 2022-es listát vezető Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke, a tavalyi második helyről az idén a harmadik helyre esett vissza. Az egy évtizede Brüsszelben, az Európai Bizottságban dolgozó politikus, aki idén távozik posztjáról, már hosszú ideje szintén a legbefolyásosabb cseh nők közé tartozik.
    

A negyedik helyen Simona Kijonková, a Zásilkovna internetes küldőszolgálat volt tulajdonosa áll. "A több milliárd koronát érő Zásilkovna eladása után Kijonková energikusan belépett a beruházások világába, új projekteket hozott létre, és a nevét viselő alapítványon keresztül jótékonysági tevékenységet is végez" - mutatott rá a Forbes.
    

Az ötödik helyen Katerina Jirásková, a PPF pénzügyi igazgatója, a hatodikon pedig Michaela Chaloupková, a Cseh Energetikai Művek (CEZ) vezetőségi tagja végzett. A hetedik hely Markéta Pekarová Adamováé, a cseh parlamenti alsóház elnökéé, aki 2023-ban a harmadik volt. Az első tízest Katarína Kohlmayer, a KKCG pénzügyi és energetikai csoport vezetőségi tagja, Petra Kutnarová, a DEK társaság társtulajdonosa, valamint Jana Cernochová védelmi miniszter zárja.
    

A tekintélyes amerikai magazin az idén már tizenharmadik alkalommal állította össze a legbefolyásosabb cseh nők listáját. Az első évben, 2012-ben Madeleine Albright, a cseh származású akkori amerikai külügyminiszter végzett az első helyen. A mostani listán szereplőket mintegy 600 jelölt közül választották ki, akiknek a tevékenységét egy éven keresztül követték figyelemmel. Az amerikai magazin cseh változata 2012 óta jelenik meg.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com