A főügyész szerint nem ruházhatja át jogi költségeit Benjámin Netanjahu

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: Aviháj Mandelblit legfőbb ügyész ellenzi, hogy Spencer Partridge amerikai mágnás tízmillió sékelt adjon Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnöknek jogi védekezésére - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja kedden.Mandelblit azt írta az állami számvevőszék engedélyezési bizottságának, hogy az az elv érvényes ebben az esetben is, amely tilt minden előnyt és ajándékot a miniszterelnök számára, mint általában a köztisztviselők számára. A főügyész szakvéleményét az állami számvevőszék keretében működő engedélyezési bizottság kérte ki, miután a múlt hónapban megvitatta az ügyet.

"Nem állítható, hogy Partridge miniszterelnöknek szánt összege nem ajándék, amelyet köztisztviselőként adnak neki" - állapította meg Mandelblit.

    
A miniszterelnök előzőleg kérést nyújtott be a bizottsághoz, hogy Partridge finanszírozhassa jogi védelmét az ellene folyó, és már bírósági tárgyalási szakaszba jutott, csalás, közhivatallal visszaélés és korrupció miatt indított eljárásokban. A meghallgatás végén a bizottság kikérte Mandelblit szakvéleményét a Netanjahu és Partridge közötti esetleges összeférhetetlenség kérdésében, mivel az amerikai milliárdos szerepel a miniszterelnök elleni vádemelés tanúinak listáján. A bizottság bejelentette, hogy a főügyész véleményének ismeretében fogja megvitatni a beadványt.
    

A bizottság már negyedik alkalommal vitatta meg a bírósági eljárások finanszírozásának ügyét, miután elutasította a miniszterelnök három korábbi kérését. 2018 novemberében az engedélyezési grémium két okból mondott nemet Netanjahu első kérelmére: először is, mert nem helyénvaló, hogy nagyrészvényesek finanszírozzák olyan ügyekben a jogi védelmet, melyekben éppen részvénytulajdonosokkal és részvényesekkel való kapcsolattartással összefüggő bűnügyekről van szó, másodszor, mert a kormányfő megtagadta vagyonnyilatkozatának átadását, és információk nyújtását a Partridge-dzsel fennálló kapcsolatának jellegéről.
    

2019 januárjában a miniszterelnök felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, de azt is elutasították. Netanjahu fellebbezést nyújtott be a határozat ellen, és miután további meghallgatást tartottak, a bizottság 2019 júniusában "véglegesen" elutasította megújított kérelmét. Május végén Jeruzsálemben megkezdődött a bírósági eljárás Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök ellen korrupció, csalás és hivatali visszaélés vádjával, melyekben ő következetesen tagadja, hogy bűncselekményt követett el. Izrael történelmében először fordult elő, hogy hivatalban lévő miniszterelnök ellen büntetőeljárás indult.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com