A francia államfő levélben köszönte meg Áder János klímaváltozást érintő javaslatait

Emmanuel Macron válaszlevélben mondott köszönetet a magyar államfő éghajlatvédelemre vonatkozó javaslataiért, egyúttal üdvözölte Áder János elkötelezettségét a klímaváltozás elleni küzdelemben.Áder János augusztusban fordult levében Emmanuel Macronhoz, amelyben azt írta:  szubnacionális szervezetekkel javasolja bővíteni a párizsi megállapodáshoz csatlakozók körét. Egyúttal azt kérte a francia politikustól, teremtsék meg a feltételeit annak, hogy ezen szervezetek már az idei  nemzetközi klímavédelmi találkozókon is érdemi szerephez juthassanak.

A köztársasági elnök javaslatát korábban António Gueterres, az ENSZ főtitkára is támogatta.  

        
Emmanuel Macron válaszában - amely a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján olvasható - úgy fogalmazott: egyetért a magyar államfővel, hiszen "jómagam is szorgalmazom az egyezményben foglaltak gyors és hatékony megvalósítását". Az éghajlatvédelemre irányuló cselekvés határozottsága azon is múlik - ahogy azt Áder János is megállapította - hogy mennyire vesz benne részt a civil társadalom egésze, beleértve a szubnacionális szervezeteket is. Franciaország több programmal is támogatta ezt a törekvést, emellett két megbízottat jelöltek ki annak segítésére, hogy a civil társadalom részt vehessen az éghajlatváltozással kapcsolatos munkában - áll a levélben.
        

"E vonatkozásban lényegesnek tartom a szövetségi államok, a tartományok és a városok hozzájárulását, amelynek nagyobb mértéket kell öltenie, ha meg akarunk felelni az éghajlatváltozás által támasztott kihívásnak" - folytatta levelét a francia elnök, rámutatva: Franciaország is arra törekszik, hogy emellett a civil társadalom egészét bevonják a részvételbe.
        

Beszámolt arról is, hogy a 2017. december 12-i a párizsi csúcstalálkozó alkalmával  kerekasztal- konferenciát is rendeznek, melynek témája: a szubnacionális szint szerepe a párizsi egyezmény végrehajtásában. Az elnök a levele zárásaként elismerően szólt arról, hogy a magyar köztársasági elnök részvételének köszönhetően Magyarország élen jár az éghajlatvédelem érdekében tett erőfeszítések megvalósításában.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com