A francia elnök előrehozta egy nappal a kormányülést, hogy utána elutazzon pihenni

Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti: Emmanuel Macron francia államfő kedden előrehozta egy nappal az eredetileg szerdára tervezett kormányülést, hogy utána néhány napra - a mindenszentek ünnepére - elutazzon pihenni ismeretlen helyre.A nyári vakációt leszámítva 2017-es megválasztása óta a francia elnök először vesz ki szabadságot. Jóllehet a francia sajtó egy része szerint az államfő kimerült, hírmagyarázók úgy vélik, az elnök imázsának javítását szolgáló kommunikációs akcióról van szó.

    
Emmanuel Macron hivatalos programjai a héten mindesetre kedd délután 1 órakor véget értek.

"Emmanuel Macron három nap szabadságot vesz ki a héten, nem azért mert kimerült, hanem azért, hogy erőt gyűjtsön a sűrű menetrendjéhez" - közölték kedden az elnökhöz közeli források a Reuters hírügynökséggel. Az államfő szerdán még az Elysée-palotában dolgozik a miniszterekkel és a tanácsadóival, csütörtökön, pénteken, szombaton nem dolgozik és vasárnap reggel tér vissza a munkába.
    

"Ez nem hirtelen döntés, már jó ideje tervezte. Nem kifáradt, hanem igenis, erőt gyűjt" a vasárnap kezdődő és egy hétig tartó útjához, amelynek keretében az első világháborút lezáró fegyverszünet századik évfordulóján, november 11-én Párizsban, csaknem hatvan állam- és kormányfő részvételével rendezendő ünnepség előtt végiglátogatja a legfontosabb franciaországi első világháborús emlékhelyeket - közölte a forrás.
   

Néhány napja azonban a francia sajtóban kormánypárti politikusoktól egyre gyakrabban hallani, hogy az elnöknek, aki a mandátuma kezdte óta maga diktálja a fokozott ritmust az egymás után meghirdetett reformokkal, pihenésre van szüksége. "Láthatóan lefogyott", "elkezdett őszülni", "sokba kerül ez neki" - idézett a Le Parisien című napilap kormányhoz közeli forrásokat.
    

Hírmagyarázók szerint természetes, hogy elődeihez hasonlóan Emmanuel Macron másfél év alatt sokat vesztett népszerűségéből és a kormányzás fárasztja, ezért pihenésre van szüksége. Az viszont újdonság, hogy a hírt az elnöki hivatal kiszivárogtatta. "Amikor Emmanuel Macron mond valamit, akkor üzenetet akar küldeni. A Benalla-ügy, a polémiák, a miniszterei távozása és a súlyos népszerűségvesztés után az elnöki most az imázsán próbál változtatni" - mondta a BFM hírtelevízióban Christophe Barbier politikai újságíró.
    

Az elemző szerint Macron "így tudatja, hogy olyan, mint bármi más, elfáradt, mindenszentek ünnepén szabadságot vesz ki, nem az az emberfeletti ember, akit eddig játszott. Az arrogáns elnök imázsával kíván szakítani, ezt próbálja eladni az őszi politikai szezonkezdet óta" - mondta az elemző, aki szerint "a bejelentésben több a politika, mint a valóság".


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com