A francia elnök nem fogadta el a miniszterelnök lemondását

Emmanuel Macron francia államfő hétfőn nem fogadta el miniszterelnökének, Gabriel Attalnak a lemondását, s arra kérte, hogy a folyó ügyek irányításával biztosítsa az ország stabilitását az előrehozott nemzetgyűlések választásokat követően, amelyek előző napi második fordulójában a radikális baloldali Engedetlen Franciaország, a Kommunisták, a Zöldek és a szocialisták összefogásával létrejött Új Népfront nevű baloldali szövetség végzett az élen, de nem szerezte meg a kormányzáshoz szükséges abszolút többséget, azaz a 289 képviselői helyet a parlament alsóházában.Gabriel Attalt délelőtt fogadta az államfő azért, hogy a köztársasági szokásjognak megfelelően a miniszterelnök felajánlja a lemondását. Emmanuel Macron viszont azt kérte tőle, hogy egyelőre maradjon a hivatalában - jelezte a megbeszélést követően az elnöki hivatal, utalva arra, hogy kevesebb mint három hét múlva kezdődnek az olimpiai játékok Párizsban.
   

A választások hivatalos végeredménye szerint a baloldali pártszövetség 182 mandátumot szerzett a korábbi 151 helyett, Emmanuel Macron Együtt párszövetsége - amely eddig 246 mandátummal relatív kisebbségben kormányzott - 168 képviselővel fog rendelkezni, míg az első fordulóban élen végzett, Marine Le Pen által fémjelzett Nemzeti Tömörülés a harmadik helyre szorult, de a korábbi 89 képviselői helyét 143-ra tudta növelni. A jobbközép Köztársaságiaknak továbbra is 60 fős frakciója lesz az új nemzetgyűlésben, amely július 18-án tartja meg alakuló ülését.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

A Vice tette közzé a sokkoló listát.

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

http://ujhazak.com