A francia kormány európai szintű szabályozást szeretne az internetes gyűlöletkeltés ellen

Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti: A francia kormány hétfőn bemutatta az antiszemitizmus és rasszizmus elleni új programját, amely elsősorban a világhálón terjedő gyűlöletkeltés megfékezésére irányul az internetes szolgáltatók nagyobb felelősségvállalásának törvénybe iktatásával. Párizs célja, hogy a hazai törvény után európai szintű szabályozás szülessen a kérdésben.Edouard Philippe kormányfő hétfői bejelentése az első konkrét intézkedés a 2015-ös dzsihadista merénylethullám után megnövekedett antiszemita és iszlámellenes cselekmények megfékezésére, jóllehet a kormány már hónapok óta jelezte, hogy új törvényi szabályozásra készül.

A francia törvényeket oly módon fogják módosítani, hogy az internetes szolgáltatóknak minden kötelezettségét megerősítik annak érdekében, hogy a tiltott tartalmakat szűrjék, töröljék és jelezzék az illetékes hatóságok felé.

    
Emmanuel Macron államfő március elején jelentette be, hogy Franciaország európai szinten is "harcolni fog" egy olyan szabályozási terv érdekében, amely kötelezi a netes szolgáltatókat, mégpedig elsősorban a közösségi oldalakat arra, hogy "nagyon gyorsan töröljék a gyűlölködő, rasszista és antiszemita sártengert" - fogalmazott a francia miniszterelnök a Bevándorlás Történetének Nemzeti Múzeumában elmondott beszédében Párizsban.
    

"Soha nem fogják velem azt elhitetni, hogy a közösségi oldalak országok felett álló területek. Számomra minden, amit Franciaországban tesznek közzé és ott is terjesztik, az franciaországi közlés és terjesztés. És a köztársaság törvényeinek meg kell felelnie" - hangsúlyozta Edouard Philippe kormányának nyolc tagja jelenlétében.
    

"Felháborító, hogy manapság könnyebbnek tűnik egy labdarúgó-mérkőzésről készült kalózfelvételt levetetni (a netről), mint antiszemita szövegeket" - tette hozzá a miniszterelnök. A kormány megbízásából Karim Amellal francia-algériai kutató, Laetitia Avia, a Köztársaság lendületben kormánypárt képviselője és Gil Taieb, a franciaországi zsidó intézmények reprezentatív tanácsának (CRIF) alelnöke készítette el azt a jelentést, amely alapján a törvényjavaslatokat a kormánypárt megfogalmazta.
    

Az elképzelések szerint a németországihoz hasonló magas pénzbüntetést lehetne kiszabni azokra a közösségi oldalakra, amelyek a megjelentést követő 24 órában nem törlik a gyűlöletkeltő szövegeket, valamint a rendszeresen és tömegesen gyűlöletet hirdető oldalakat és fiókokat be lehetne tiltatni. A javaslatban szerepel az is, hogy fórumokon és csetoldalakon ál-felhasználói nevekkel internetes nyomozók is jelen legyenek a névtelen gyűlölködők beazonosítására.
    

A kormányfő azt is jelezte, hogy ezentúl egy sértettnek lehetősége lesz - a brit modell alapján - minősítenie az ellene elkövetett támadás indítékát, annak érdekében, hogy az antiszemita és rasszista támadásokat jobban "azonosítani" tudják a hatóságok. Franciaországban jelenleg ez nem lehetséges, kizárólag az ügyészség határozhatja meg egy bántalmazás esetén, hogy annak hátterében rasszista vagy antiszemita motiváció állt.
    

A törvénymódosítás oktatási részeként pedig "nemzeti reagáló csoportokat" hoznak létre, amelyek a tanárokat fogják segíteni a konfliktusos helyzetek kezelésében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com