A francia miniszterelnök az "iszlám fasizmussal" szembeni egységre szólított fel
Manuel Valls francia miniszterelnök "az iszlám fasizmussal" szembeni hazai és külföldi egységre szólított fel azzal kapcsolatban, hogy a hétvégén a januári párizsi iszlamista terrortámadásokra emlékeztető merényletek voltak Koppenhágában, valamint meggyaláztak egy zsidó temetőt a kelet-franciaországi Sarre-Unionban.
"Az iszlám fasizmus elleni harcban, hiszen ezt így kell nevezni, az egység az erőnk. Nem szabad engedni sem a félelemnek, sem a széthúzásnak" - fogalmazott hétfőn a kormányfő az RTL kereskedelmi rádióban. Valls először használta az Európát fenyegető terrorveszély esetében az iszlám fasizmus kifejezést.
"Ugyanakkor minden problémát meg kell neveznünk: a terrorizmus elleni harchoz, a szekularizáció körüli mozgósításhoz és az antiszemitizmus elleni harchoz mostantól változásra van szükség. A franciaországi iszlámnak is vállalnia kell ebben a felelősséget, egyébként ezt kéri muzulmán honfitársaink jelentős többsége is" - tette hozzá Valls. A miniszterelnök szerint ezentúl kizárólag Franciaországban kell képezni azokat az imámokat, akik helyi mecsetekben tartanak istentiszteletet, és nem szabad beengedi a külföldről érkező imámokat.
A kormányfő csütörtökön már jelezte: olyan intézkedések bevezetését tervezi, amelyekkel megtiltható lenne a franciaországi iszlám egyes külföldi országokból való finanszírozása. Aggodalmát fejezte ki a Muzulmán Testvériség iszlamista szervezetnek és a szalafista mozgalomnak a franciaországi muzulmánokra - számukat 4-5 millióra becsülik - gyakorolt befolyása miatt.
Valls úgy vélte, hogy az "iszlám fasizmus" ellen nemcsak belföldön, hanem külföldön is háborút kell folytatni a dzsihadizmus terjedésének megakadályozásával. Ezért valamennyi közel-keleti országot arra kérte, hogy vegye fel a harcot az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezettel szemben.
"A térség minden országának be kell szállnia az Iszlám Állam elleni harcba, beleértve Katart és Törökországot is" - mondta. Arra a kérdésre, miszerint Katar esetében felmerült a gyanú, hogy radikális iszlamista csoportokat finanszíroz, Valls így válaszolt: "Felmerülhet a gyanú, s ha felmerült, akkor minden kétséget természetesen el kell oszlatni."
"Harcolni kell a valóságban, a repülőgépeinkkel, de annak a szervezetnek a finanszírozását is be kell szüntetni, amelynek szörnyűségeit jól ismerjük, s amely a terrort terjeszti" - hangsúlyozta a kormányfő. Katar és Törökország esetében ténylegesen felmerült a gyanú, hogy támogatják a szíriai radikális csoportokat, köztük az Iszlám Államot, de ezt a két ország hivatalosan cáfolta. Valls egyébként elítélte a Líbiában fogva tartott 21 kopt keresztény túsz lefejezését.
A hazai terrorveszélyre vonatkozó kérdésére Valls elmondta: "Hozzá kell szokniuk (a franciáknak), hogy a terrorveszéllyel együtt kell élniük, amely az olyan különösen barbár nemzetközi szervezetek terméke, mint az Iszlám Állam vagy az al-Kaida, de olyan radikális egyéneké is, akik hazánkban élnek, akik franciák, s képesek fegyvert és kést ragadni ellenünk, a katonák és honfitársaink ellen".
A miniszterelnök sajnálatát fejezte ki, amiért Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a koppenhágai merényletek nyomán az európai zsidókat ismételten arra buzdította, hogy költözzenek Izraelbe. "A következőt üzenem a francia zsidóknak: Franciaország ugyannyira megbántva érzi magát, mint önök. Franciaország nem akarja, hogy önök elmenjenek. Amikor egy zsidó elhagyja Franciaországot, Franciaország egy része megy el. Franciaország ismételten kifejezi az önök iránti szeretetét, támogatását és szolidaritását."
MTI

Hozzászólások