A francia nemzetgyűlés elfogadta a vitatott nyugdíjreform visszavonását kezdeményező javaslatot

Elfogadta a francia nemzetgyűlés csütörtökön azt az ellenzéki javaslatot, amely a több mint két évvel ezelőtt hatályba lépett, vitatott nyugdíjreform visszavonására szólít fel.Az 577 fős alsóházban 198 szavazattal 35 ellenében, a baloldal, a Marine Le Pen által vezetett Nemzeti Tömörülés, valamint a centrista Liot-csoport egy részének támogatásával elfogadott határozat jelképes értékű, nincsen jogi következménye.

A beterjesztő kommunisták azonban azt remélik, hogy politikai nyomásgyakorlásként használhatják fel a tiltakozó mozgalom felélesztésére, miközben a CGT szakszervezet csütörtökön tüntetéseket és sztrájknapot szervezett.

A 2023 tavaszán több százezres - időnként zavargásokba torkolló - tömegdemonstrációkkal vitatott nyugdíjreformot 2023 áprilisában hirdette ki Emmanuel Macron államfő. A rendelkezés legfőbb intézkedéseként 64 évre emelkedett a korábban 62 éves nyugdíjkorhatár.

A reform ellenzői elsősorban a nők és a nehéz fizikai munkakörökben dolgozó munkavállalók számára tartják igazságtalannak az új rendelkezést. A kormány a nyugdíjalapok pénzügyi helyzetének romlásával és a lakosság elöregedésével indokolta a reformot. A nyugdíjreform témája januárban került ismét a figyelem középpontjába, amikor az új miniszterelnök, François Bayrou a nemzetgyűlésben elmondott programbeszédében jelezte, hogy nyitott a 2023-ban elfogadott és azóta is vitatott nyugdíjreform újratárgyalására.

A kormányfő ezzel a szocialisták felé tett gesztust annak érdekében, hogy megelőzzön egy olyan bizalmatlansági indítványt, amilyennel az Új Népfront nevű baloldali pártszövetség és a Marine Le Pen neve által fémjelzett Nemzeti Tömörülés két hónappal korábban megbuktatta az előző, Michel Barnier által vezetett kormányt.

A baloldal azonban hamar csalódásának adott hangot, miután a miniszterelnök a 2030-as pénzügyi egyensúly célkitűzéseire hivatkozva néhány héttel később kizárta a 62 éves nyugdíjkorhatárhoz történő visszatérést.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com