A francia nemzetgyűlés megszavazta az újabb korlátozásokat

Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti: Heves viták után a francia képviselők megszavazták péntekre virradó éjjel azt a törvénytervezetet, amely kiszélesíti a Covid-igazolás használatát a mindennapi életében, hatósági karantént ír elő a fertőzötteknek, és kötelezővé teszi a koronavírus elleni oltást az egészségügyi és szociális dolgozók, valamint a tűzoltók számára.A koronavírus-járvány 2020. márciusi kezdete óta ez a kilencedik francia törvény a Covid-19 betegség terjedésének megakadályozására: az 577 tagú nemzetgyűlésben a jelen lévő képviselők közül 116-an szavaztak igennel 86 nem ellenében. A szenátorok pénteken kezdik a javaslat megvitatását, amelynek végleges elfogadása a hétvégén várható.
    

A szigorításokat, amelyeket Emmanuel Macron államfő július 12-i beszédében jelentett be, a koronavírusnak a delta variáns által okozott negyedik hullámával indokolta a kormány.

A korábbiaknál fertőzőbb variáns az új eseteknek már csaknem nyolcvan százalékát okozza. A törvénybe foglalt intézkedéseket egyébként rendelet formájában már a hét elején kihirdette a kormány.
    

Jóllehet az egészségügyi és a szociális dolgozók, valamint a tűzoltók oltási kötelezettségéről konszenzus alakult ki a társadalomban, a koronavírussal szembeni védettséget igazoló dokumentum (oltási igazolás vagy a 48 óránál nem régebbi negatív teszt) használatának kiterjesztése a legalább ötven főt fogadó nyilvános helyekre (vendéglátóhelyek, kulturális intézmények, nagyobb üzletek, vonatok, kórházak, vásárok, fesztiválok) heves vitát váltott ki.
    

Az oltási igazolványok vagy a negatív tesztek felmutatása a 12 és 17 év közöttiek számára csak szeptember 30-tól lesz kötelező, miután számukra később kezdődött az oltási kampány. Azoknak az intézményeknek, amelyek nem kérik el a vendégek igazolványát, egyelőre 1500 eurós (540 ezer forint) bírságot kell fizetniük, ennek összege azonban progresszívan növekszik ismételt szabályszegés esetén, s akár 9 ezer euróra is emelkedhet, valamint egy év szabadságvesztéssel is járhat az intézményvezető vagy a tulajdonos számára. Az igazolást megkövetelő helyeken a dolgozóknak is kötelező a koronavírus elleni védettségi igazolás (oltás vagy rendszeres tesztelés), annak hiányában fizetés nélkül fel kell függeszteni a munkaviszonyt.
    

Az igazolást megkövetelő helyeken a maszkviselés nem kötelező, viszont a prefektúrák saját hatáskörben bárhol kötelezővé tehetik, akár kültérben is. A szabály megsértése 135 eurós bírságot von maga után. Hétfő óta egyébként tíznapos karanténba kell vonulniuk azoknak, akiknek a koronavírustesztje pozitívnak bizonyult, de a karantén korábban is véget érhet, amennyiben a fertőzött időközben negatív tesztet produkál. A karantén megszegése 750 eurós bírságot von maga után, de halaszthatatlan ügyek intézésére a karantén délelőtt 10 és 12 óra között megszakítható.
    

A korlátozó intézkedések bevezetését a kormány "a súlyos helyzettel" indokolta, az újonnan fertőzöttek száma ugyanis a hét eleje óta minden nap 20 ezer felett volt, amire május eleje óta nem volt példa, s ami tízszerese a két héttel ezelőtti adatoknak. A kórházi mutatók eddig nem emelkedtek, de a hatóságok attól tartanak, hogy augusztus közepén ismét túlterheltek lehetnek az egészségügyi intézmények.
    

Csütörtökön 6800 fertőzöttet ápoltak kórházban, s közülük kevesebb mint 900-an voltak intenzív osztályon. Tavaly október óta nem volt ilyen kevés koronavírus beteg kórházban. A delta variáns gyors terjedésével azonban a helyzet néhány héten belül megváltozhat. "Az igazi kérdés az egészségügyi rendszerünkre gyakorolt hatás" - mondta csütörtökön Jean-Francois Delfraissy, a kormány mellett működő tudományos tanács vezetője a szenátusban. Olivier Véran egészségügyi miniszter pedig arra figyelmeztetett, hogy a vírus terjedése egy hét alatt 150 százalékkal erősödött, amire még nem volt példa.
    

Az egészségügyi miniszter csütörtökön jelezte, hogy öt megyében lassan elkezdett emelkedni az intenzív osztályon ápoltak száma. Az elmúlt hét napban 1550-en kerültek kórházba, közülük 300-an intenzív osztályra, míg két héttel ezelőtt még csak 750 volt a kórházba felvett betegek száma, s 150 az intenzív osztályra kerülőké.
    

Az előző járványhullámokhoz képest azonban az átoltottság miatt várhatóan kevesebb fertőzöttnél alakul ki a betegség súlyos formája. A hatóságok ugyanakkor attól tartanak, hogy a tavalyi nyárhoz hasonlóan a fertőzési szint először a fiatalok körében ugrik meg, s tőlük kaphatják el az idősebbek vagy az egészségégi állapotuk miatt veszélyeztetettebbnek számítók, s emiatt nőhet meg nyár végre a kórházi ápoltak száma, elsősorban a be nem oltottak esetében.
    

A kormány adatai szerint egyébként az új fertőzötteknek 96 százaléka nem kapott oltást. A korlátozó intézkedések alapvető célja az oltási hajlandóság további növelése: az országban jelenleg naponta csaknem egymillió adagot vesznek fel az emberek, s a szomszédos Spanyolországból és Portugáliából is sokan a dél-franciaországi nyaralóhelyeken kérik a mindenki számára elérhető oltást a felgyorsított kampánynak köszönhetően.
    

A 67 millió lakosú Franciaország lakosságának 58 százaléka, 39 millióan kapták meg a SARS-CoV-2 koronavírus okozta betegség (Covid-19) elleni védőoltás legalább egy adagját, 32 millió embernek pedig már befejeződött az oltási ciklusa, azaz mindkét vakcinaadagot megkapta.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com