A hackerek hírportált indítanak

A világ legnagyobb és legerősebb hacker csapata,  az Anonymus bejelentette, hogy nemsokára megvalósítják egyik korábbi tervüket, miszerint saját hírportált indítanak.uploads_zinnia_Anonymous


A hackerek az új hírportál létrehozása érdekében tavasszal kezdték meg kampányukat. Az éppen ilyen célra kifejlesztett Indiegogo honlapján még egy adománygyűjtő oldalt is létesítettek, melynek elképesztő sikere a kezdeti, mindössze kétezer dolláros összeget mostanra mintegy ötvennégyezer dollárra növelte meg.

Annak ellenére, hogy az Anonymus már korábban is foglalkozott hírgyűjtéssel, a mostani hírportál célja elsősorban nem a nagyvilág híreinek összegyűjtése lesz. A mozgalom tagjai korábban teljesen spontán módon terjesztettek el különböző közösségi oldalakon olyan tudósításokat és híreket, melyekről úgy gondolták, hogy a média elhallgatja azokat a hétköznapi emberek elől, illetve nem ad nekik kellő hangsúlyt.

A tervezett hírportál egyik célja, hogy ezt a korábbi tevékenységet most professzionális módon végezhessék. Ennek érdekében a weboldal rendelkezni fog Facebook- és Twitter integrációval is többek között, megkönnyítve ezzel a szükséges információgyűjtést. A hírportál célja azonban mindennek ellenére az, hogy megvalósuljon egy olyan saját hírgyártó intézmény, amely a szimpatizánsokkal együtt képes működni.

Az oldal tartalmi részét illetően annyi áll a nyilatkozatban, hogy a fontos, hiteles és releváns információkat fogják felkutatni és közzétenni, a bulvártémát pedig minél inkább mellőzni próbálják majd. Igazán meglepő az a tény is, hogy előreláthatóan a hírportálon nem lesz majd hozzászólási lehetőség.

Forrás: index.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

http://ujhazak.com