A hadsereg szerint okozhatta terrortámadás a halálos áldozatot követelő fegyverraktártüzet

Kovács Andrea, az MTI tudósítója jelenti: Az egyik feltételezés szerint terrortámadás okozta azt a tüzet, amely az ukrán hadsereg egy kelet-ukrajnai fegyverraktárában ütött ki, és egy civil halálát és több ember sebesülését okozta - jelentette ki pénteken Vladiszlav Szeleznyov vezérkari szóvivő.ukraineA Luhanszk megyében, a frontvonaltól csaknem 120 kilométerre északra található Szvatove városban lévő fegyverraktárban csütörtök este ütött ki tűz. A raktárban tüzérségi rakétákat tároltak, szakértők szerint mintegy 3,5 tonnányit. Szeleznyov kiemelte, hogy a lövedékeket a szabályoknak megfelelően tárolták.

A tűz következtében felrobbant rakéták repeszei a védelmi minisztérium által délelőtt pontosított adatok szerint egy civil halálát okozták, egy másik civilt és négy katonát megsebesítettek. Legalább 35 többemeletes lakóházban okoztak károkat a repeszek.

A veszélyeztetett városrész lakóit evakuálták, az éjszakát többen óvóhelyeken, pincékben, alagsorokban töltötték. A húszezer lakosú kisváros mintegy ötezer lakója kényszerült elhagyni otthonát a robbanás miatt. A településnek abban a részében, ahol a rakétarepeszek és a tűz károkat tehettek a vezetékekben, a hatóságok utasítására leállították a gáz- és az áramszolgáltatást és korlátozták a közlekedést.

A detonációk helyi idő szerint hajnali négy óra tájban értek véget. Ezután tűzszerészek vizsgálták át a terepet, majd a katasztrófavédelem munkatársai nyolc óra körül hozzáláttak az oltáshoz, és mintegy másfél óra alatt sikerült lokalizálniuk a tüzet. A katasztrófavédelem szakértői előzetes véleményükben azt írták, hogy egy jelzőrakéta lépett működésbe, az lobbantotta fel a lángokat a raktárban.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványaira bukkantak egy ötcsillagos szálloda építési munkálatai során a montenegrói Budvában, ezért a beruházónak át kell dolgoznia az épület terveit - számolt be róla a Vijesti című montenegrói napilap.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

http://ujhazak.com