A hágai nemzetközi bíróság június 8-án hoz ítéletet Ratko Mladic ügyében
A hágai nemzetközi törvényszéki mechanizmus pénteken, rövid közleményében azt közölte: a bírái június 8-án hozzák nyilvánosságra a fellebbezés ügyében hozott ítéletüket. Az ítélet kihirdetését az eredeti ügyrend szerint tavaly márciusra ütemezték, azt azonban el kellett halasztani, egyrészt mivel a "Balkán mészárosának" is nevezett férfi műtéten esett át, másrészt a koronavírus okozta járványhelyzet miatt.
A volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) 2017 novemberében hirdetett ítéletet a boszniai horvátok hat egykori vezetője, köztük Ratko Mladic ellen muszlimok terhére a délszláv háború idején elkövetett etnikai tisztogatás ügyében. Ratko Mladic vezetésével a Szerb Köztárasági Hadsereg 1995 júniusában előre kitervelten és módszeresen mészárolt le mintegy 8700 bosnyákot, főleg férfiakat és fiúkat. A cél a muszlim közösség kiirtása volt.
A délszláv háborús bűnöket kivizsgáló örvényszék több ítéletében népirtásnak minősítette a boszniai szerb erők gyilkosságsorozatát. A srebrenicai mészárlás a boszniai háború legvéresebb tragédiája volt. Az 1992-1995-ös délszláv háborúban mintegy 100 ezren vesztették életüket, és több mint egymillió embernek kellett elhagynia otthonát.
Az ügyet korábban tárgyaló hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) az egykori Jugoszlávia területén 1991 óta elkövetett, a nemzetközi humanitárius jogot súlyosan sértő cselekményekért felelős személyek ügyének tárgyalására jött létre. A törvényszék megbízatásának 2017. december 21-i lejárta után a fennmaradó ügyeket az ENSZ nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT) vette át.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások