A halálba segítették az orvosok a nemátalakító műtét után

A harmadik beavatkozás után sem volt elégedett a végeredménnyel Nathan Verhelst, ezért lelki gyötrelmeire hivatkozva kérte az eutanáziát.nathan1
Negyvennégy évvel ezelőtt lányként látta meg a napvilágot Nathan Verhelst, akit akkor Nancy névre kereszteltek. A kislány élete nem volt mesébe illő, ugyanis a szülei eltaszították maguktól, mert ők a három fiúk mellé, egy negyediket akartak.

Nancy 2009-ben döntött úgy, hogy férfiként akar élni, és ezért kés alá feküdt.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az első műtét nem hozott teljes átalakulást, ezért még kétszer kellett elvégezni azokat. A harmadik nemátalakító műtétre tavaly került sor, de a végeredmény nem tetszett a páciensnek.

A már Nathan néven élt nőből lett férfi, a halála előtt elmondta, hogy viszolygott a testétől, ezért lelki gyötrelmeire hivatkozva kérvényezte a kegyes halált, ami Belgiumban 2002 óta legális.

Az eutanáziát megelőzően két szakember is megvizsgálta a férfit, és megállapították, hogy nem átmeneti, hanem tartós depresszióban szenved. Az orvosok a vizsgálat után átsegítették a halálba Nathant. Belgiumban a legalizálás után már 52 esetben végeztek az orvosok eutanáziát, amelyeknek okaként sokan a lelki betegségeket jelölték meg.

A kegyes halált azonban nem kapja meg könnyen a páciens, mert azt szigorú procedúra előzi meg. Az eutanáziát kérvényező személynek minden esetben képesnek kell lennie arra, hogy ő kérje az eljárást, amit többször meg kell erősítenie. A kegyes halált kérők többsége hatvan év feletti állampolgár, aki valamilyen típusú rákkal küzd.

Belgiumban a tavalyi évben 1432 ember regisztrálta magát az eutanáziát kérők listájára, ami 25 százalékkal több mint az előző évben. A belga parlament most azt fontolgatja, hogy a 18 éven alattiakra is kiterjeszti a legális eutanázia.

(Forrás: neon.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

http://ujhazak.com