A Hamász átadta a határátkelők ellenőrzését a Palesztin Hatóságnak

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: A Gázai övezetet uraló radikális iszlamista Hamász átadta az Izraelbe és Egyiptomba vezető gázai átkelőhelyek ellenőrzését a Palesztin Hatóságnak (PH).A Ciszjordániát irányító, mérsékeltnek tekintett Fatah párttal október 11-én született megállapodás alapján a déli, Egyiptom felőli Rafah, az izraeli áruforgalmat közvetítő Kerem Salom, és az izraeli személyforgalmat bonyolító, Ereznél lévő határállomásoknál csütörtök reggel megjelentek PH tisztviselői és fegyveresei, majd távoztak a Hamász emberei - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet szerdán.

   
A Palesztin Hatóság vezette új felügyelet ettől a naptól fogva megszüntette a vámot, amelyet ezeken a helyeken a Hamász hatalomra jutása óta, az utóbbi tíz évben beszedett. Az enklávé vámjait az egyezmény szerint ezentúl a PH gyűjti be, és ők fizetik az állami alkalmazottak béreit. Az izraeli honlap szerint Rafahnál Egyiptom felé csak szimbolikus volt a határállomás átvétele, mivel Egyiptom továbbra is zárva tartja ezt a határt, de várhatóan a hónap közepén ismét meg fogják nyitni.
   

A palesztinok az átkelőhelyek átadásától az övezetre nehezedő megszorítások mérséklését remélik, de Izrael, majd az amerikai kormányzat feltételekhez kötötte a várhatóan hamarosan felálló palesztin egységkormány elismerését. Az egyik feltételük a Hamász mintegy huszonötezres milíciájának lefegyverzése volt, de erről eddig nem született megállapodás.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com