A Hamász átadta a közvetítőknek a szombaton szabaduló három túsz nevét

Átadta a közvetítőknek a Hamász palesztin iszlamista szervezet a szombaton kiszabaduló három izraeli túsz nevét - jelentette be az izraeli miniszterelnöki hivatal pénteken.A Hamász listája szerint a Gázai övezetből elengedett túszok negyedik csoportjában három élő férfi, Jarden Bibasz, Keith Siegel és Ofer Calderon lesz. Elsőként a családokat értesítették hazatérésükről. A gázai iszlamista terrorszervezetek jelenleg nyolcvankét túszt tartanak fogva - köztük holttesteket is -, akik közül huszonhármat az érvényben lévő tűzszüneti megállapodás első, "humanitárius" szakaszában átadnak Izraelnek. Tizenöten közülük életben vannak, nyolcan halottak.

Elsőként az élőket cserélik ki terrortevékenység miatt izraeli börtönökben őrzött palesztinokra.

A tervek szerint a tűzszüneti és túszalku-egyezménynek megfelelően pénteken megnyitják az Egyiptom és Gáza közötti határállomást, Rafahot, melyen főként a Hamász sebesült fegyveresei és kísérőik mehetnek át Egyiptomba orvosi kezelésre. Izrael már korábban jelezte, hogy a 484 nap után kiszabaduló túszok listája "elfogadható".

Jarden Bibasz a fogságban töltötte el harmincötödik születésnapját. Családjával együtt rabolták el otthonából, Nir Óz kibucból 2023. október 7-én, a Hamász Izrael elleni terrortámadásában. Elhurcolták feleségét és két - vörös hajú, a róluk készített videófelvételek alapján különösen ismertté lett - kisfiát, a tíz hónapos Kfirt és a hároméves Arielt is.

A Hamász 2023 novemberében bejelentette, hogy a gyermekeket anyjukkal együtt megölték, de az izraeli hadsereg mindeddig azt mondta, hogy nincs hírszerzési információja erről. Mivel az élőket, a gyermekeket és a nőket a férfiak előtt kellett volna átadni a megállapodás szerint, Izrael pedig nem követelte kiadásukat, ez arra utal, hogy utolsóként, a halottak közt fognak visszakerülni hazájukba.

A hatvanöt éves Keith Siegelt feleségével, Avivával együtt rabolták otthonukból, Kfar Aza kibucból. Feleségét ötvenegy nap fogság után, az első túszalku részeként szabadon engedték. Siegel huszonegy éves korában vándorolt be Izraelbe az Egyesült Államokból.

Ofer Calderon az ötvennegyedik születésnapját töltötte fogságban a Gázai övezetben. Két tizenéves gyermekével együtt rabolták el Nir Óz kibucbeli otthonából, de gyermekei már az első túszalkuval hazajutottak.

Várhatóan még szabadulásuk előtt megnyílik a rafahi átkelőhely, ahol a Hamász sebesülteket szállíthat Egyiptomba orvosi kezelésre. A Hamásznak át kell adnia előzetesen a sebesültek listáját, Izraelnek és Egyiptomnak vétójoga van átengedésükben.

A határállomáson naponta ötven sebesült palesztin utazhat ki egyenként három kísérővel, vagyis naponta kétszázan hagyhatják el az övezetet. Ha a Hamász ezen túl szeretne gyerekeket átvinni, akkor ehhez izraeli jóváhagyás szükséges, de előzetes álláspontja szerint Izrael ilyen esetben nem fog tiltakozni.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com