A hazai és a külföldi vakcina is hozzáférhető lesz az oroszok számára

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Az oroszok hazai és külföldi Covid-19 elleni vakcinával is beolttathatják majd magukat - jelentette ki Gyenyisz Manturov orosz ipari és kereskedelmi miniszter szerdán az NTV televíziónak."Az embereknek meg kell adni a választás lehetőségét. És itt senki sem fog senkire nyomást gyakorolni, hogy milyen védőoltást csináltasson" - nyilatkozott a tárcavezető. Fontosnak nevezete ugyanakkor, hogy az orosz vakcina versenyképes legyen, és közölte: 27 ország jelentette be igényét arra, hogy kipróbálhassa a kereskedelmi megrendelést megelőzően. Közölte, hogy több helyre kétezer dózisig terjedő mennyiségben már szállítottak belőle.


    
Manturov szerint Oroszország az év végéig havi másfél millió adagra tervezi felfuttatni a termelést, amit a későbbiekben tovább bővíthetnek. A Szputnyik V oltóanyagot a Binnopharm, a Generium és az R-Pharm gyógyszergyár állítja majd elő. Az első orosz vakcina klinikai tesztelésének "posztregisztrációs" (harmadik) szakasza hivatalosan szombaton kezdődik meg, de szerdai jelentések szerint Vlagyimir Zsirinovszkij, a jobboldali politikát követő Oroszország Liberális Demokrata Pártja nevű parlamenti párt vezetője önkéntesi minőségben beoltatta magát.
    

Oroszországban az igazolt Covid-19-fertőzések száma az elmúlt nap alatt 4952-vel 1 005 000-re emelkedett a szerdán közölt hivatalos adatok szerint. A napi növekmény immár 18. napja nem haladja meg az ötezer főt, de nem is süllyed jelentősen ezen szint alá. A terjedés üteme 0,5 százalékos, az új esetek 24,2 százaléka tünetmentes.
     

Oroszország a negyedik helyen áll a világon a kimutatott koronavírus-fertőzések számát tekintve az Egyesült Államok (6 075 650), Brazília (3 950 931) és India (3 769 523) után. Az aktív esetek száma 627-tel 166 417-re csökkent. A halálozások száma 115-tel 17 414-re, a felépüléseké pedig 5464-gyel 821 169-re emelkedett.
    

Az országban a járvány kezdete óta több mint 37,1 millió, az elmúlt nap folyamán pedig mintegy 275 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával mintegy 210 700 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt. A The Moscow Times hírportál szerint Lengyelország és Görögország kedden a két hét múlva meghozandó újabb döntésig megszűntette az orosz állampolgárok beutazására vonatkozó tilalmat. Az utóbbi oroszágba azonban hetente csak ötszázan utazhatnak be Oroszországból.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com