A helyi média szigorúbb ellenőrzését szorgalmazza a sanghaji propagandafőnök

Szigorúbban kell fogni a helyi médiát, s a városvezetés közvéleményt befolyásoló képessége is erősítésre szorul - szorgalmazta a sanghaji városvezetés propagandaosztályának vezetője a Zsenmin Zsipao című központi lap szerdai számában.

SanghajHszü Lin úgy fogalmazott, hogy a nyitottságáról és nemzetköziségéről is híres kelet-kínai metropolis a keleti és nyugati gondolatok találkozásának középpontjában van, befolyásoló ereje ebből adódóan meghatározó. A városban épp ezért szükség van az írott sajtó, a tv-állomások és az internetes oldalak kezelésének szigorítására, s ez vonatkozik a Sanghajban rendezett fórumokra és szemináriumokra is - áll a Zsenmin Zsipao írásában.

A propagandafőnök hozzátette: a metropolis vezetésének közösséget befolyásoló képességét is erősíteni kell, ennek részeként internetfigyelő munkatársainak számát is növelni fogja. Hszü szavai némi meglepetésként hatnak azok után, hogy alig két héttel ezelőtt, a város első szabadkereskedelmi övezetének megnyitásakor még arról lehetett hallani, hogy a zóna területén - az országos trendekkel szembemenve - nem cenzúrázzák majd az internetet.

A South China Morning Post című hongkongi napilap ugyanakkor a hírrel kapcsolatos írásában azt emeli ki, hogy a sanghaji propagandafőnök Hszi Csin-ping kínai elnök nyár végi beszédére válaszol, aki a szocialista értékek erőteljesebb terjesztésére és ideológiai megtisztításra szólított fel.

A lap arra is emlékeztet, hogy Hszü az új kínai kormány által elsőként kinevezett városi döntéshozók egyike, elődje jelenleg a Zsenmin Zsipao főszerkesztője.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

http://ujhazak.com