A Hezbollah katonai szervezet kiépítésébe kezdett a Golán-fennsík szíriai oldalán

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: Az izraeli hadsereg szerint katonai szervezet kiépítésébe kezdett a Hezbollah libanoni síita csoport a Golán-fennsík szíriai oldalán - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet szerdán.Az iráni támogatással működő Hezbollah egyik terrorcsoportja az utóbbi hónapokban - a hadsereg közlése szerint Bassár al-Aszad szíriai elnök tudta nélkül, - a fennsík szíriai oldalán olyan infrastruktúra kiépítésébe kezdett, amely Szíria felől mérhet majd csapást Izraelre.     


A Hezbollah emberei elsősorban hírszerzéssel, szíriaiak beszervezésével foglalkoznak, de fegyvereket is birtokolnak, robbanószerkezeteket, gépfegyvereket és páncéltörő rakétákat halmoztak fel Sziriában. Az Abu Haszan Szadzsad vezetésével működő libanoni egység célja terrortámadások a végrehajtása Izrael ellen, valamint egy új frontvonal megteremtése Izraellel szemben a Golán-fennsíkon, amelynek nyugati része 1967-óta izraeli ellenőrzés alatt áll.    


Amit Fiser, az izraeli hadsereg goláni egységének tábornoka bejelentette, mindent el fognak követni, hogy kiűzzék őket Szíriából, és ezzel helyreállítsák a térség stabilitását. "Azt állítják, hogy ez meglepetés Aszadnak. De nem világos számomra, hogy akkor a Hezbollah emberei és barátaik miként használhatják a szíriai katonai infrastruktúrát, és működhetnek együtt a rendszerhez hű milíciákkal" - vonta kétségbe Simrit Meir katonai szakértő Twitter-üzenetében azt az állítást, hogy Aszad szíriai elnök nem tudott volna a Hezbollah terjeszkedéséről.    


A Golán-fennsík szíriai részén nyáron értek véget a harcok, amikor a Damaszkuszhoz hű egységek kiszorították onnan az évek óta ott állomásozó kormányellenes csapatokat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

http://ujhazak.com