A hivatalos részeredmények szerint is Andrzej Duda nyert, de lesz második forduló

Lucie Szymanowska, az MTI tudósítója jelenti: A hivatalos részeredmények szerint is Andrzej Duda hivatalban lévő államfő nyerte meg a lengyel elnökválasztás első, vasárnap tartott fordulóját a szavazatok 45,24 százalékával. A második fordulóban az ugyancsak továbbjutó Rafal Trzaskowski varsói főpolgármesterrel, a fő ellenzéki erő, a Polgári Platform vezette koalíció jelöltjével kell megmérkőznie, aki a voksok 28,92 százalékát gyűjtötte össze.Az országos választási bizottság (PKW) hétfőn hajnalban közölt hivatalos részeredményeket a szavazatok 87 százalékos feldolgozottsága alapján.

Ezek néhány százalékos - de nem érdemi - eltérést mutatnak a vasárnap este közölt exit poll felmérésekhez képest.

    
A részeredmény szerint a harmadik a függetlenként induló Szymon Holownia lett 13,69 százalékos eredménnyel. Az összesen 11 induló jelölt közül jelentősebb eredményt még a radikális nemzeti és az újliberális pártok koalícióját, a Konföderációt képviselő Krzysztof Bosak ért el, a voksok 6,79 százalékát szerezte meg. A Lengyel Parasztpárt elnöke, Wladyslaw-Kosiniak-Kamysz 2,46 százalékos, Robert Biedron melegjogi aktivista, baloldali EP-képviselő pedig 2,12 százalékos eredménnyel végzett.
    

A hétfőre virradóra közölt pontosított exit poll felmérés (late poll) szerint magas, 64,3 százalékos volt a részvételi arány. A közzétett hivatalos részeredmények teljesen nem tükrözik még a nagyvárosok adatait, mivel ott tovább tart a voksok összesítése. Mivel Andrzej Dudának a kisebb településeken nagyobb a támogatottsága, a végleges eredmények elemzők szerint megközelíthetik a late poll eredményeket, amelyek a jelenlegi elnöknek a voksok 42,9 százalékát, Rafal Trzaskowskinak pedig 30,3 százalékát tulajdonítják.
   

A végleges eredményeket a PKW legkorábban kedd estére ígéri, addigra befutnak a lengyel külképviseleteken megtartott voksolás eredményei is. Külföldön 374 ezren regisztráltak, ami a szavazók mintegy 2 százalékát jelenti. A közvetlen lengyel elnökválasztáson akkor kell tartani a második fordulót, ha az elsőben a jelöltek egyike sem szerzi meg a voksok több mint felét.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com