A horvát szakszervezetek népszavazás kiírását kezdeményezik a nyugdíjkorhatár visszaállítása érdekében

Kriják Krisztina, az MTI tudósítója jelenti: A horvát szakszervezetek népszavazás kiírását követelik, és aláírásgyűjtést kezdenek, hogy a kormány állítsa vissza a 67 évre megemelt nyugdíjkorhatárt 65 évre - közölte Jutarnji List című horvát napilap kedden.A "67 túl sok" elnevezésű szakszervezeti kezdeményezésben részt vevő érdekképviseletek áprilisban kezdik gyűjteni az aláírásokat a népszavazás kiírásához. A referendummal azt szeretnék elérni, hogy a kormány módosítsa a nyugdíjbiztosítási törvény, hogy az öregség nyugdíjba legalább 15 év munkaviszony után 65 évesen, előrehozott öregségi nyugdíjba legalább 35 év munkaviszony után 60 évesen lehessen vonulni. Kérik a férfiak és nők nyugdíjkorhatár-kiegyenlítésének elhalasztását is.

    
A szakszervezetek szerint Horvátországban 65 év felett még öt évig élnek egészségesen az emberek, az európai uniós átlag ezzel szemben 10 év. "Mi egy beteg, túlhajszolt, szegény nemzet vagyunk, ahol az embereket a kimerülésig dolgoztatnák, majd utána még engedélyeznék számukra a négyórás munkaidőt" - mondták az érdekképviseletek.


Szerintük a nyugdíjkorhatár megemelése nem feltétlenül szükséges, és inkább a politikai elitizmus következménye. Az országban kialakult helyzetért, a rendkívüli elvándorlásért és a demográfiai válságért elitista csoportok a felelősek. Azon az állásponton vannak, hogy a döntés jogát vissza kell adni az állampolgároknak.
    

A horvát parlament a tavaly év végén fogadta el a nyugdíjreformról szóló törvényt, amely 2033-ra vezetné be a 67 éves nyugdíjkorhatárt a férfiak és nők számára egyaránt. Horvátországban a jelenlegi nyugdíjkorhatár a férfiaknál 65, a nőknél 63 év. Marko Pavic munka- és nyugdíjügyi miniszter akkor ezt azzal magyarázta, hogy csak így lehet fenntarthatóvá tenni a nyugdíjrendszert, amely 17 milliárd kuna (737 milliárd forint) hiánnyal küzd. Kiemelte: a mostani nyugdíjasok mindössze 19 százaléka dolgozott 40 vagy annál több évig. Horvátországban az állampolgárokat átlagban 30 év munkaviszony után nyugdíjazták, ami alacsonyabb az európai átlagnál (35 év).


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

http://ujhazak.com