A járvány árnyékában ünneplik idén a zsidó újévet Izraelben

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: A koronavírus árnyékában ünneplik idén a zsidó újévet Izraelben - jelentette a helyi média hétfőn.Az utóbbi két napban országszerte hatalmas sorok kígyóztak a díjmentes, "drive in" koronavírus-tesztállomásoknál, elkerülendő, hogy a családtagok megfertőzzék egymást a többgenerációs családi eseményeken. Idén "nyitva van az ország", vagyis bizonyos korlátozások mellett találkozhatnak egymással a rokonok, de az egészségügyi szakemberek arra kérték az ünneplőket, hogy nyitott, szellőztetett helyeken rendezzék meg az ünnepi vacsorákat, és a zárt helyeken maximum 50, nyitott térben pedig legfeljebb százan tartózkodjanak.
   

A világ teremtésének zsidó hagyomány szerinti 5782. évfordulóján a kormány korlátozta a Jeruzsálem óvárosában lévő Siratófalnál, az egykori zsidó Szentély teraszának nyugati támfalánál tartózkodók számát. Idén egyszerre csak nyolcezren imádkozhatnak ezen a helyen, ahová ebben az időszakban más években tízezrek szoktak elzarándokolni.
    

Izraelben a zsidó újév idején hagyományosan számba veszik a népesség alakulását az előző év során. A lakosok száma tavaly szeptember 19., az előző zsidó újév óta meghaladta a 9,3 milliót, 146 ezer fővel emelkedett a népesség egy év alatt, mely 1,6 százalékos növekedést jelent. A helyi statisztikai hivatal jelentése szerint jelenleg 9 391 000 ember él a zsidó államban, és ez a szám 2024 végére várhatóan túllépi a 10 milliót.
    

Közülük mintegy 6 930 000-an zsidók, mely a globális zsidó népesség mintegy 45 százalékát, és az ország lakosságának közel 79 százalékát jelenti a Jediót Ahronót című újság, hírportálján, a yneten közzétett adatok szerint. Mintegy 1,98 millió fős arab kisebbség él az országban, mely a lakosság 21 százalékát adja, s mellettük 466 000-en, - a népesség 5 százaléka - más etnikumok képviselői.
    

Szerte a világban 15,2 millió zsidó él a zsidó vallási törvények, a halacha alapján, melyek szerint az számít zsidónak, akinek édesanyja zsidó. Ha azonban az izraeli hazatérési törvény tekintik, amely bevándorlási jogot biztosít mindenkinek, akinek legalább egy nagyszülője zsidó, akkor 25,3 millióan kaphatnának bevándorlási engedélyt.
    

Az új zsidó év kezdetén Izraelben a férfiak előre várható élettartama 80,7, a nőké pedig 84,8 év. A zsidó bevándorlás a koronavírus járvány nyomán drámaian visszaesett, mindössze közel húszezren költöztek az országba, míg az "utolsó békeévben", 2019-ben ez a szám 33 ezer volt. Izrael az 1948-as megalapítása óta 3,3 millió új bevándorlót fogadott be.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

http://ujhazak.com