A járvány Brazília őslakosok lakta területein is terjed

Legalább negyven halálos áldozata van a koronavírus-járványnak Brazília őslakosok lakta területein a szövetségi kormány adatai szerint, az első két halálesetet a héten regisztrálták a Xingu folyó medencéjében, a világ egyik legnagyobb természetvédelmi területén.A két halálozás a kayapo indiántörzsben volt, amelynek vezetője 22 fertőzöttről számolt be. A törzs főnöke, Megaron az AP amerikai hírügynökségnek azt mondta: szeretné, ha Jair Bolsonaro brazil államfő és más tisztviselők megakadályoznák, hogy a favágók, a bányászok és a halászok belépjenek erre a területre, mert ok hurcolták be a vírust.


    
Bolsonaro korábban nem volt tekintettel az őslakosokra, bátorította fejlesztéseket az Amazonas térségében, bár az őslakosok ügyeivel foglalkozó FUNAI ügynökség a világjárvány miatt március közepétől megtiltotta a belépést ezekre a területekre. A helyi sajtó szerint a tilalom ellenére odaérkezett misszionáriusok, egészségügyi dolgozók, favágók és bányászok hurcolták be a kórt.
    

A törzsfőnök most azt hangoztatta, hogy nem tőlük származik és terjed a vírus, hanem olyanok terjesztik, akik meg akarják szerezni az őslakosok földjeit. A Brazília középső részén fekvő, 25 900 négyzetkilométernyi területen 14 etnikai csoport 5500 őslakosa él. Megaron szerint a szövetségi kormány kötelessége megvédeni az őslakosok földjét, közösségét, segítséget nyújtani nekik, ápolni őket. Különösen most, amikor a járványban sokan meghalnak. Azt kérte, hogy falvaikban szigeteljék el őket addig, amig a kormány vagy az egészségügyi minisztérium be nem jelenti: megszűnt a Covid-19-járvány.
    

Bár a kormány csupán 40 őslakos haláláról számolt be a rezervátumokban eddig, aktivisták 150 halálesetről tudnak Brazíliában, beleszámítva a városokat is. A halálos áldozatok száma valószínűleg magasabb, mert a kórházak felvételkor gyakran nem az őslakosok eredeti nevét jegyzik be. Az őslakosokkal foglalkozó természetvédelmi csoportok és civil szervezetek élesen bírálják Bolsonarót.


Az államfő a járvány kitörése óta többször is elbagatellizálta a helyzet súlyosságát, volt, hogy aprócska influenzának nevezte az új koronavírus okozta Covid-19 betegséget, az arra adandó válaszokat pedig túlreagálásnak minősítette. Szembeszállt a helyi vezetők által elrendelt vesztegzárrendelkezésekkel is, mondván, hogy a gazdaságban bekövetkezett válság miatt többen halnak majd meg, mint a járványban.
    

Az Amazonas térségét figyelő csoport arról számolt be, hogy idén áprilisban tíz éve nem tapasztalat mértékű volt az erdőirtás a térségben, megközelítette az 529 négyzetkilométert. Elemzők szerint az okozott kár nagyobb része a favágók és bányászok tevékenységére vezethető vissza. Brazília a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem adatai szerint már a második helyen áll a világon a fertőzöttek és hatodik helyen a halálos áldozatok számát tekintve. Eddig 411 821 fertőzöttet regisztráltak, akik közül 25 598-an haltak bele a Covid-19-be.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com