A járvány miatt elhalasztották a döntést Salvini mentelmi jogának megvonásáról egy újabb ügyben

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti: A római szenátus mentelmi bizottsága csütörtökön március 10-re halasztotta a döntést Matteo Salvini, a Liga párt és a jobboldal vezetője mentelmi jogának megvonásáról az Open Arms civilhajóval tavaly nyáron érkezett migránsok feltartóztatása miatt.A felsőházi bizottság számára eredetileg csütörtök volt az utolsó nap, hogy döntsön Matteo Salvini szenátor mentelmi jogának megvonásáról. Az ülést elhalasztották az olaszországi koronavírus-helyzet miatt, többek közt a Liga északolaszországi bizottsági tagjai sem tudtak Rómába utazni.

   
"Akármikor döntenek, nem aggódom, büszke vagyok, hogy megvédtem hazámat és az olaszokat" - írta Matteo Salvini a közösségi oldalán.

Matteo Salvini szenátor mentelmi jogát a felsőház február 12-én már megvonta a tavaly júliusban a Gregoretti olasz katonai hajóval érkező migránsok késleltetett partra szállása miatt indított ügyészi eljárásban.
   

A mentelmi bizottság előtt most egy másik ügy szerepel: a Proactiva Open Arms spanyol nem-kormányzati szervezet (NGO) hajójának megtagadott kikötése, 164 migránssal a fedélzetén. A 16 fős mentelmi bizottság tagjainak arról kell véleményt nyilvánítaniuk, támogatják-e vagy sem Matteo Salvini mentelmi jogának megvonását, amelyről a végső szót a szenátus mondja ki, az elcsúszott ütemezés miatt késő tavasszal.
    

Az Open Arms augusztus 2-án kért kikötési engedélyt Olaszországtól. Az akkori belügyminiszter, Matteo Salvini nem engedélyezte a civilhajó olasz vizekre való belépését és kikötését sem, a nem sokkal korábban bevezetett második migrációs-biztonsági törvénycsomag intézkedései értelmében. A hajó tizenkilenc napot töltött a nyílt tengeren.
    

Azokban a napokban zajlott az olasz kormányválság: Giuseppe Conte augusztus 20-án jelentette be, hogy benyújtja lemondását. Ugyanezen a napon a kikötési engedélyt végül Luigi Patronaggio agrigentói ügyész rendelte el a hajón levők állapotára hivatkozva. Az ügyész ezt követően a migránsok személyi szabadsága korlátozása és hivatali hatalommal való visszaélés miatt eljárást szorgalmazott Matteo Salvinivel szemben, amelyet a hivatalban levő és volt kormánytagok fölött illetékes, úgynevezett miniszteri bíróság is megerősített.
    

Matteo Salvini 21 oldalas feljegyzésben reagált. Hangsúlyozta, hogy a spanyol felségjelzésű NGO-hajónak Spanyolországtól vagy a közelebbi Máltától kellett kikötést kérnie. A volt belügyminiszter úgy vélte, az Open Arms szándékosan Olaszország felé indult el, előre kitervelt támadásként Olaszország és az olaszok ellen.
    

A Gregoretti-ügyben Matteo Salvini maga kérte mentelmi joga felfüggesztését, már a mentelmi bizottságban hangoztatva, hogy készen áll bíróság elé állni a határok védelmében. Mentelmi jogától megfosztották, de az ügyészség még nem idézte be Matteo Salvinit.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com