A jobboldal üdvözölte az üzemanyagadó-emelés eltörlését, nyugalomra intett és kérte, hogy Macron szólaljon meg

Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti: Laurent Wauquiez, a francia ellenzéki jobbközép Köztársaságiak elnöke üdvözölte csütörtökön a kormány előző napi döntését az üzemanyagadó emelésének eltörléséről, nyugalomra intett a szombati tiltakozónap előtt és azt kérte Emmanuel Macron államfőtől, hogy szólaljon meg."Most egyetlen feladatunk az, hogy megtaláljuk a kiutat a válságból. Mindenki felelős ezért. Nyugalomra intő politikai megszólalásokra van szükség" - mondta a legnagyobb ellenzéki párt vezetője az Europe1 kereskedelmi rádióban. "Igen, amit tegnap este Francois de Rugy környezetvédelmi miniszter megerősített az adóemelés eltörléséről, az a megbékélés jele. Egy olyan megbékélési jel, amelyet vártunk. És igen itt van, még akkor is, ha sok időt elvesztegettünk" - tette hozzá.


   
"Ahhoz, hogy az üzenetet meghallják, a legmagasabb állami szinten is ki kell ezt mondani. Arra kérem a köztársasági elnököt, hogy végre maga is szólaljon meg, mondja el a várt beszédet, amely megerősítené azt a megbékélést, amelynek jele tegnap este megérkezett" - hangsúlyozta Laurent Wauquiez. "A sárgamellényesek mozgalmát, amelyet támogattam, pedig arra kérem, hogy harcoljon az erőszak minden formája ellen" - mondta a pártvezető.
    

"Úgy tudjuk, hogy a rendőri erőknél erős a félelem, hogy potenciálisan jelentősebb incidensek lehetnek a hétvégén (mint múlt szombaton)" - mondta Wauquiez, aki szerint Emmanuel Macronnak "néhány napra ki kellene hirdetnie a rendkívüli állapotot".  A Köztársaságiak nemzetgyűlési frakcióvezetője, Christian Jacob is hasonló felhívással fordult a tüntetőkhöz.    
   

"Hazánk nagyon súlyos és nyugtalanító válságon megy át. Ezen körülmények között arra intünk mindent, hogy se személyek, se közjavak ellen semmilyen erőszak ne történjen" - írta a képviselő közleményében. Guillaume Larrivé a jobboldal befolyásos képviselője pedig egyenesen arra kérte a sárgamellényeseket, hogy ne menjenek szombaton Párizsba tüntetni.
    

"Mindennél többet ét a társadalmi béke megőrzése és az életek megmentése" - írta a Twitteren a jobboldali politikus. Hozzátette, hogy Emmanuel Macront "nem káosszal, hanem szavazással" kell leváltani. Benjamin Griveaux kormányszóvivő korábbi tájékoztatása szerint Emmanuel Macron államfő arra kérte a politikai pártok és a szakszervezetek vezetőit, hogy nyugtassák meg a kedélyeket. A francia hatóságok és a kormány ugyanis tartanak attól, hogy az újabbi szombati tüntetés is utcai harcokba fordul Párizsban, ahol mintegy 3 ezer radikális tiltakozó ultrajobboldali és ultrabaloldali szélsőségesekkel együtt múlt hétvégén barikádokat emelt, gépkocsikat borogatott és gyújtott fel, a fővárosba érkező külvárosi fiatalok pedig üzleteket fosztogattak.
    

A múlt szombati párizsi zavargásokat követően a francia kormány eleget téve a sárgamellényes mozgalom legfőbb követelésének bejelentette, hogy eltörli az üzemanyagadó jövőre tervezett emelését és életszínvonal-megőrző intézkedésekkel helyettesíti. Az engedmények azonban érezhetően késve érkeztek a társadalom több mint hetven százaléka által támogatott, három hete kezdett tüntetésekre, amelyek folytatódnak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com