A Jog és Igazságosság a jelenlegi kormánykoalíciós partnerekkel együtt indul az októberi parlamenti választásokon

Lucie Szymanowska, az MTI tudósítója jelenti: A jelenlegi lengyel kormánykoalíciót vezető Jog és Igazságosság az eddigi koalíciós partnerekkel együtt indul az október 15-ei parlamenti választásokon, a szövetség egy ellenzéki kispárttal is bővül - jelentette be Jaroslaw Kaczynski, a kormánypárt elnöke csütörtöki sajtóértekezletén.Kaczynski a Jog és Igazságosság (PiS) listavezető jelöltjeit mutatta be a sajtókonferencián. Kiemelte, hogy pártja egyfelől Lengyelország gyors, a gazdag nyugat-európai államok színvonalát megközelítő gazdasági fejlődésére törekszik, másfelől társadalmilag igazságos rendszert akar építeni.
    

A sajtóértekezleten bemutatott listavezető képviselőjelöltekként a választásokon a jelenlegi kormányfrakciót alkotó két kisebb tömörülés - a Szuverén Lengyelország (Suwerenna Polska, SP) és a Republikánus Párt (Partia Republikanska, PR) - politikusai is indulnak.

Köztük van Zbigniew Ziobro igazságügyi miniszter, az SP elnöke. Emellett szerepel a lista elején álló jelöltek között Pawel Kukiz volt elnökjelölt, rockzenész. Az általa vezetett jobboldali kispárt most ellenzékben van a szejmben, de a szavazásokon gyakran a PiS javaslatait támogatja.
    

Lengyelországban négyévente választják újra az alsóház (szejm) 460 képviselőjét, valamint a felsőház 100 szenátorát. A legutóbbi, 2019-es választásokon az alsóházban a PiS-frakció szerzett többséget. A szenátusban a liberális és baloldali ellenzék van túlsúlyban. A pártok támogatottságát vizsgáló lengyelországi közvélemény-kutatások általában egymástól jelentősen eltérő eredményekre jutnak. A PiS-nek az utóbbi napokban közzétett három felmérés szerint 33-40 százalékos támogatottsága van.
    

A fő ellenzéki erő a Polgári Platform (PO), mely a legnagyobb párt a Polgári Koalíció (KO) nevű, további három kis balliberális pártból álló frakción belül. A KO a felmérések szerint 21-31 százalékot kapna, ha most tartanák a választásokat. A nemzeti és újliberális pártok alkotta szövetség, a Konföderáció (Konfederacja) 6-12 százalékra számíthat.
    

Az ötszázalékos bejutási küszöb átlépésére esélyes még az Új Baloldal (Nowa Lewica) nevű tömörülés, valamint a Harmadik Út nevű koalíció, amelyet a Lengyel Parasztpárt (PSL) és a Szymon Holownia volt elnökjelölt által alapított Lengyelország 2050 alkotnak. Donald Tusk volt kormányfő, a PO elnöke a varsói választási listán kapott első helyet korábbi bejelentés szerint. Tusknak a PiS részéről Mariusz Blaszczak nemzetvédelmi miniszter lesz a fő kihívója a fővárosban, míg Jaroslaw Kaczynski, aki több előző választáson Varsóban indult, a közép-lengyelországi Kielcében lesz listavezető. A szenátusi választáson az ellenzéki KO, az Új Baloldal és a Harmadik Út egy tömbben indul.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com