A Jog és Igazságosság pártnak több mint 40 százalékos a támogatottsága az újabb hivatalos részeredmények szerint

Lucie Szymanowska, az MTI tudósítója jelenti: A Lengyelországban jelenleg kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) pártnak 40,05 százalékos, a fő ellenzéki erőnek, a Polgári Koalíciónak pedig 26,38 százalékos a vasárnapi parlamenti választásokon szerzett támogatottsága az országos választási bizottság (PKW) által hétfő délelőtt közreadott legfrissebb hivatalos részeredmények szerint. A PKW a szavazókörök 28,56 százalékában feldolgozott eredmények alapján ismertette az adatokat. A harmadik helyen a szavazatok 14,12 százalékával a szintén ellenzéki Harmadik Út (Trzecia Droga) áll. A mostani adatok szerint átlépi még a parlamenti bejutási küszöböt a voksok 8,03 százalékával az Új Baloldal (Nowa Lewica), valamint a nemzeti radikális és újliberális pártok szövetsége, a Konföderáció (Konfederacja) is, amely 7,37 százalékon áll.
   

Sylwester Marciniak, a PKW elnöke a sajtókonferencián aláhúzta: még "nem egészen reprezentatív" eredményekről van szó, szükségszerűen előbb a kisebb szavazókörökből származó legkorábbi jegyzőkönyvek érkeznek a testülethez. A PKW sajtóértekezletén megerősítették: a végeredmény ismertetése keddre várható.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com