A kárpátaljai magyar oktatás helyzetét vitatta meg éves közgyűlésén a KMPSZ Beregszászon

Varga Béla, az MTI tudósítója jelenti: Huszonharmadik soros közgyűlését tartotta szombaton Beregszászon a Kárpátaljai Magyar Pedagógus Szövetség (KMPSZ), amelynek küldöttei a kárpátaljai magyar tannyelvű oktatás jelen helyzetét értékelték és jövőbeni feladatait vázolták fel.oktA II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán szervezett fórumon Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke köszönetet mondott a magyar kormánynak azért, hogy idén nyáron háromezer kárpátaljai magyar gyermek számára biztosított anyaországi táborozást.

Jelezte, a KMPSZ-t nagy logisztikai feladat elé állította a gyermekek utaztatásának megszervezése, de a szervezet sikerrel vette az akadályokat.

Köszönettel emlékeztetett arra, hogy ugyancsak a magyar állam támogatása teszi lehetővé a kárpátaljai magyar tannyelvű oktatás zökkenőmentes működését, mivel a munkafüzetek, segédanyagok - ukrán állami finanszírozás hiányában - anyaországi segítséggel jelennek meg.

Sértőnek nevezte a KMPSZ elnöke, hogy "Ukrajnában továbbra is vannak egyenlő és egyenlőbb nemzeti kisebbségek, hiszen míg az orosz hivatalosan is emelt szintű érettségi vizsgatárgy lehet, addig ez a magyar nyelv esetében nem biztosított. A magyar ugyanis, az ukrán oktatási kormányzat képviselőinek korábbi, erre vonatkozó ígéretei ellenére, nem került be azon nyelvek közé, amelyekből 2016-ban emelt szintű érettségi tehető".

Orosz Ildikó a KMPSZ egyik legfontosabb jövőbeni feladataként jelölte meg az önálló magyar tankerület létrehozását Kárpátalján. A kárpátaljai magyar közösség oktatási jogainak hatékonyabb érvényesítését lehetővé tévő tankerület megvalósítása érdekében a pedagógus szövetség megtette a megfelelő javaslatokat nemzetközi szinten is - mondta a többi között a KMPSZ elnöke.

Levélben köszöntötte a közgyűlést Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, aki egyebek mellett megköszönte a kárpátaljai magyar pedagógusoknak "azt a fáradhatatlan munkát, elhivatottságot, áldozatkészséget és szakmai hozzáértést", amelyet a felnövekvő nemzedék nevelése során tanúsítanak.

Elismerően szólt a KMPSZ kihívások előtt nem meghátráló, a felmerülő lehetőségeket a kárpátaljai magyar közösség hasznára fordító tevékenységéről. A több mint 2,5 ezer tagot számláló KMPSZ közgyűlése nyilatkozatot fogadott el, amely a többi között szorgalmazza az önálló magyar tankerület létrehozását, az emelt szintű érettségi vizsga engedélyezését magyar nyelvből és irodalomból a kárpátaljai magyar iskolák végzősei számára, a diplomák, végzettséget igazoló okiratok, tudományos fokozatok Ukrajna és Magyarország közötti kölcsönös elismerését.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com